Ámokfutás.

március 24, 2014 — gkienergia

Ami a hazai energia szektorban az utóbbi időben történik – rezsicsökkentés, non-profit működtetés, Paks II. megépítése, az alapdíj esetleges megszüntetése, állami felvásárlás stb. – inkább tűnik ámokfutásnak, boszorkányüldözésnek, mintsem végiggondolt, a hazai és a nemzetközi realitásokkal is számoló energiapolitikának.
A haza energia szektor áldozati báránnyá válása azzal is magyarázható, egyrészt, hogy rövid, jelen idejű és a 30-40 évre tehető élettartam egészére vonatkozó hatások nehezen megítélhetők, inkább hitekre alapozódnak. Másrészt, a rövidtávon gondolkodó politika ebben a tekintetben szövetségesre talál a szélesebb közvéleménnyel. És végül, az esetek többségében, a rövid távú kedvező hatások, amelyek politikai haszna tetemes lehet, hosszabb távon nehezen követhető áttételes hatásokon keresztül nagyon súlyos gazdasági, környezeti következményekkel járhatnak és negatívan érintik a lakosság mindennapjait is. Az energia szektor a maga technikai, gazdasági sajátosságaival ideális terepnek bizonyul, az ilyen-olyan rövidtávú politikai irracionális érdekek érvényesülésének.
A politika ki nem mondott szándékának és a szélesebb közvélemény hamis megítéléseinek találkozását, összejátszását jól jellemzi az a legfrissebb kormányzati elgondolás, hogy a közszolgáltatások, kiemelten a vezetékes energiahordozók számláiból az alapdíj részben vagy egészben megszüntetni kellene. Ez a felvetett ígéret messzemenően találkozik a lakossági fogyasztók azon véglegesen rögzült vélekedésével, hogy a számlákon szereplő alapdíj olyan fizetési kötelezettség, amely mögött nincs valós szolgáltatói teljesítmény, így jogtalan és mögötte a szolgáltató monopolhelyzete rejlik. Való igaz a hálózati szolgáltatások jelen számlázási rendje nem szent írás. Ilyen formám nincs elvi vagy gyakorlati akadálya az alapdíj esetleges megszüntetésének vagy csökkentésének. Az alapdíj megszüntetésével a mögöttes, az alapdíjban megfizetett költségeket azonban valakinek valamikor meg kel fizetnie. Az Európában szokásos alapdíj és teljesítménydíj számlázási megoldás azon méltányossági elven alapszik, hogy a közösségi szolgáltatóknak a mindenkori „rendelkezésre állást” biztosítani kell akkor is, ha az egyes fogyasztók átmenetileg nem veszik igénybe. A rendelkezésre állás azonban jelentős költséget kíván, amelyet részben vagy egészben az alapdíj fedez. Az alapdíj megszüntetése vagy csökkentése tehát a rendelkezésre állás költségeit nem szünteti meg. Ezeket a költségeket a megszüntetés után a nyújtott szolgáltatásokban kellene majd érvényesíteni vagy a szolgáltatók meg nem fizetett költségeit növelik. Remélem, senki sem gondolhatja komolyan, hogy az alapdíj adminisztratív hatalmi szóval történő megszüntetése egyidejűleg a mögöttes tetemes költségeket is nem létezővé teszi.
Igazából a kialakult alapdíj és teljesítménydíj számlázási megoldás nem is a szolgáltatók és a fogyasztók közötti viszonyt érinti alapvetően. Az alap probléma sokkal inkább a nagyon eltérő fogyasztási csoportok és egyének közötti költségelszámolás módjában van. Miután a vezetékes szolgáltatások valós költségeinek a nagyon különböző fogyasztási szegmensek közötti méltányos megoszlása szinte megoldhatatlan feladat, így a jelenlegi alapdíj és teljesítménydíjas számlázás bizonyos fogyasztói csoportokat preferál – nagyfogyasztók – másokat – kisfogyasztók – a ténylegesnél nagyobb teherrel súlyt. A jelenlegi számlázási rend tehát sok szempontból újragondolható, sőt az alapdíj meg is szüntethető, az általa megfizetett valós költségeket azonban valakinek állnia kell.
Sokak hangoztatott vélekedésével szemben nem akarom elhinni, hogy az energia szektorban zajló boszorkányüldözés egyetlen ki nem mondott célja a külföldi tőke kiebrudalása és a szektorba befektetett eszközök olcsó állami kivásárlása. Lehetséges, hogy az új szakaszába lépett rezsiharc a politika győzelmét és a külföldi cégek gazdasági, pénzügyi ellehetetlenülését hozza, de ez egyben a magyar energia szektor jelentős részének leépülését is jelenti. Nem szabadna elfelejtenünk, hogy az elmúlt évtizedekben energia szektorunk európai kitekintésben is teljesítette alapvető feladatait: érdemleges energiakorlátozásra nem került sor, a szektor környezeti káros kibocsátása jelentősen csökkent, a hivatalos EU statisztikák szerint a hazai árak az európai átlagárak körül alakulnak, stb. Félő azonban, hogy a mostani ámokfutás, a jövőben, az energia szektor lehet az esetleg felívelő gazdaságunk legfőbb sírásója.

 

2014. február 28.