Áram import vagy erőműépítés?

június 22, 2015 — gkienergia
Kulcsszavak:

Szakmai körökben nagyon eltérő megítélések élnek a nettó villamosenergia importunk 1/3-os arányának kapcsán. Bár az 1/3-os arányt a rendszerváltást megelőző években már megszokhattuk, napjainkban mégis az ellátásbiztonság mítosza a hazai igényekkel többé-kevésbé egyező, sőt a majdan exportáló hazai erőműkapacitás kiépítését tartják minimális követelménynek.

A sors iróniája, hogy miközben aggódnak a villamosenergia import magas aránya miatt, ugyanakkor elfogadva az EU ide vonatkozó célkitűzéseit, az egységesülő európai, de legalábbis regionális villamoshálózat, a határkeresztező hálózati kapacitások kiépítésén munkálkodunk. Ebből az ellentmondásosnak mondható hozzáállásból az a magyaros megoldás körvonalai látszódnak, hogy híven teljesíteni fogjuk a határkeresztező kapacitásoknak az EU és a gazdasági racionalitás által is megkívánt céljait, de a politikailag túldimenzionált ellátásbiztonság érdekében kikényszerítjük a kívánatos és egyedül biztonságosnak ítélt önellátás körüli állapotot. A kérdés most már csak az, mi értelme van az egységesülő európai villamoshálózat kiépülése esetén az önellátást politikai akarattal kikényszeríteni. Az ellentmondás legmélyén igazából az EU piacgazdaságra épülő elvei, törekvései és a hazai gazdaságpolitika felemás politikai, függetlenségi, „különutas” valószínűleg sehova se vezető álmokkal megtűzdelt volta húzódik meg-

Miután a jelenleg érvényes, de átalakításra érett EU direktíva az egyes országok illetékessége körébe sorolja az energiaellátás biztonságát, jó esélyünk van egy gazdaságilag irracionális, hosszabb távon súlyos versenyhátrányokat sejtető kelepcébe kerülésre. Sokak véleménye szerint ugyanis, a jelenlegi túlkínálattal jellemezhető árampiac kedvez a hazainál olcsóbb áram behozatalának, de a túlkínálat hamarosan megszűnhet, és az ellátásbiztonság sérülhet, az ország kiszolgáltatottsága erőteljesebbé válhat. Nyilvánvalónak mondják, hogy a mostani exportálók elsőként a hazai fogyasztókat részesítik majd előnyben. Valószínűleg a piaci működés teljes meg nem értéséről lehet szó, mert normális körülmények között a piac nemre, felekezetre és a vevők nemzeti hovatartozására nem igazán kényes, egyetlen szempont a fizetőképesség, így az esetleges beköszönő hiánypiac mindenkire vonatkozóan áremelést valószínűsít, amelynek kedvezőtlen hatásait a hazai fogyasztóknak éppúgy vállalniuk kell, mint az importőröknek.

Az talán az importellenesek is elismerik, hogy az utóbbi 3-4 évben felfutott, a rendszerváltás óta szokatlan arányú import, nem valami külső összeesküvők munkájának eredménye, hanem a hazai erőműszektor versenyképességének súlyos gyengesége, amelyben persze a hazai gazdaságpolitika, például különadók, maga sem teljesen tiszta. Igazából az sem vitatható, hogy az import megugrása mögött a hazai kapacitások elégtelensége húzódna meg. Magyarországon ma mintegy 9000MW erőműkapacitás létezik, de elfogadható kihasználtságuk csak az alaperőműveknek van, ezen túlmenően a kapacitások kihasználtsága 1/3-osra becsülhető. A néhány éve épült korszerű gázerőművek kihasználtsága pedig 10% alatti. Az ördögi kör abban van, hogy a lassan bővülő hazai áramkereslet időszakában erőműveink kihasználatlansága emeli az egységköltségeket, a versenyképesség romlása pedig a további importokra ösztönöz.

Az áramimport ismételt 1/3-os aránya talán azokat a korábbi véleményeket támasztják alá, hogy a hazai erőműszektorban országunknak nincs, nem volt és sajnos talán nem is lehet komparatív előnye. Általánosan ismert ugyanis, hogy a tőkében nem igazán bővelkedő hazánkban a leginkább tőkeigényes erőműszektor fejlesztése versenyhátrányt jelent a jövőben, így a mostani megnövekedett olcsó import összességében inkább áldás mintsem átok. Sokak elképzeléseivel szemben, a forrásoldali szerkezetnek a megújulók javára történő változtatása a hazai erőműszektor tőkeigényén aligha változtatna. A forrásoldali komparatív hátrányokon csak a felhasználás hatékonyságának erőteljes javulása segíthet.

Magyarország számára a múltban és sajnos a jövőben is felelősségteljes gazdaságpolitikai kérdés, hogy a komparatív előnyöket valószínűleg nem kínáló hazai erőműszektorra épülő önellátás esetében, a súlyos versenyhátrányban szenvedő iparok és általában a gazdasági tevékenységek hogyan lesznek képesek lépést tartani a felgyorsult, innovatív globális és regionális gazdasági erőkkel. Alig merem leírni, de a Paks II. megépítésével a kérdés már szinte eldöntöttnek látszik.

 2015. június 3.