Áram/Álom piac kérdőjelei

augusztus 25, 2011 — gkienergia

A német atomkapacitás egy részének leállítása és az atomenergia kiiktatására vonatkozó német és svájci döntésre hivatkozva, a kormány által már jóváhagyott, de ősszel a parlament elé kerülő energiakoncepcióba olyan változtatás épült be, hogy a jelenleg mintegy 20%-os villamosenergia-import helyett, 2030-ra a hazai erőmű-szektor már hasonló nagyságú exporttöbbletre legyen képes. A szándék tiszteletreméltó, de gazdasági rémálomnak tűnik. Szeretném felhívni az érdekeltek figyelmét arra a sajnálatos tényre, hogy jelenleg is a hazai erőmű kapacitások jóval meghaladják a lecsökkent és a jövőben is csak lassan növekvő hazai villamosenergia-igényeket, az import jelenleg mégis 20%-ot meghaladó. Tudomásul kellene venni, hogy a teljesen liberalizált árampiacon az export-import szaldó nem elhatározáson múlik és nem mennyiségi, hanem minőségi, versenyképességi kérdés.

Ami a német és a svájci atomprogram változása kapcsán adódó piaci lehetőségeket illeti, sem rövid, sem hosszabb távon nem kínál valós piacot a hazai áramtermelés számára. Egyrészt, mert a pénzügyi-, gazdasági válság hatására, az áramigények Európa szerte jelentősen visszaestek, középtávon is inkább a stagnálás lesz a jellemző. Másrészt, a beépített kapacitások Németországban is jóval meghaladják a belső igényeket és az elmúlt években Németország tartós export pozíciót mutatott fel. De a legfontosabb: a német és svájci erőmű-fejlesztési potenciál természeti, gazdasági, pénzügyi feltételei a hazainál többszörösen kedvezőbbek. Igazából nem is globális hiányról van itt szó, hanem az északi és a déli országrészek közötti kiegyenlítetlenségekről. Ennek ellenére, természetesen keresik az EU együttműködés keretében, a leginkább célravezető rövid távú helyettesítési lehetőségeket. Rövidtávon, a leállított atomenergia pótlása részben a belső többletkapacitásokkal, részben a szomszédos országokból könnyen pótolható. Ez utóbbi esetben a határkeletkező kapacitások szűkössége és az ezzel járó tetemes többletköltségek jelenthetnek korlátokat. Már csak a tetemes szállítási távolságok és a szűkös határkeresztező kapacitások miatt is, a magyar áramexport aligha tekinthető kifizetődőnek.

Az eddigi hazai energia koncepció kimondatlanul is a várható villamosenergia-igények egészének hazai erőművekkel való teljes körű lefedését célozta, bár a gyakorlatban, az elmúlt évtizedekben, az import rendre meghaladta az export szintjét. A hazai áramigényeket lefedő erőműfejlesztést az ellátásbiztonsághoz fűződő vélt-valós politikai érdekek determinálják. Ami az eddig zárt nemzetgazdaságunk esetében még talán méltányolható is volt, bár gazdasági megközelítésben eddig is erős kételyek fogalmazódtak meg. De hogyan értelmezzük az ellátásbiztonságot a fokozódó EU együttműködés, különösen pedig az erőteljesen szorgalmazott, teljesen liberalizálódó regionális villamosenergia piac időszakában. Az ellátásbiztonság és a versenyképesség közötti ellentmondást jól jellemzi, hogy napjainkban a hazai erőmű kapacitás 20-25%-al meghaladja a belső igények kielégítéséhez szükségeset, mégis az import aránya 20% fölé emelkedett.

Nem vitatható, fontos fejlesztéspolitikai kérdés, hogy a következő évtizedekben, a szerény mértékben, évi 1-1,5%-al növekvő villamosenergia-igények kielégítését hazai erőmű kapacitásokkal oldjuk-e meg vagy az eddigi gyakorlatnak megfelelően a versenyképes áramimport szerves része lehet a magyar áramellátásnak.

A hazai erőmű-szektor fejlesztésénél ugyanis nagyon fontos figyelembe venni: egyrészt, hogy sem a hagyományos fosszilis, sem a megújuló energiahordozók tekintetében országunknak nincs komparatív előnye. Másrészt, az energia-szektor a nemzetgazdasági átlagnál többszörösen eszköz- és beruházás-igényes. Harmadrészt, az energia-szektor beruházásainak foglalkoztatási hatása a nemzetgazdasági átlagnál kisebb. És végül, a hazai erőműfejlesztés és a működtetés import- és hiteligényes, a következő évtizedben pedig a hazai fejlesztési források szűkösek, kockázati feláraink igen magasak lesznek. Mindezek fényében az áramszektor export célú fejlesztése üzleti alapon aligha képzelhető el, állami eszközökkel történő kikényszerítése pedig több, mint hiba. Ez utóbbi esetben, az ellátásbiztonságra, az import-függőség csökkentésre hivatkozva, a hazai fogyasztók torkán a magasabb árakat talán lelehet nyomni, de az importálók ezt aligha méltányolják.

Megítélésem szerint, a német és svájci döntések nem adnak új szempontokat és gazdasági érveket a hazai erőműpark export célzatú fejlesztéshez.  A hazai erőműfejlesztéseknél továbbra is az eddigi alapvető, a nemzetközi átlagnál több vonatkozásban kedvezőtlenebb természeti és gazdasági feltételekkel szabad számolni.