Az ellátásbiztonság, mint "közjó"

március 8, 2007 — gkienergia

Ellátásbiztonság a hazai földgázellátásban

A földgáz meghatározó szerepet játszik a hazai energiaellátásban. A gázfogyasztás döntő része a téli időszakra esik, s az utóbbi években az átlagosnál hidegebb téli napokon a gázfogyasztása csúcsidőben elérte a gázszolgáltató rendszer teljesítőképességének felső határát. A szűkösség két területen is jelentkezik, egyrészt a 3,4 Mrd m3-re tehető jelenlegi tárolókapacitás, másrészt a rendszer által napi 95 millió m3/napra tehető teljesítőképessége tekintetében.

Az orosz-ukrán gázvita rámutatott, hogy váratlan politikai és természeti események a jelenlegi csúcsközeli állapotban lévő földgázellátást nagyon sebezhetővé teszi. Ezért a felmerült, a források bővítését szolgáló megoldások, a stratégiai tartalékkapacitás beléptetése, új gázvezeték építése, a cseppfolyós gáz használatának bővítése, vitán felül szükségesek, de ezek a forrásoldali lehetőségek egyrészt tovább növelik a földgáz költségeit, másrészt az évtized vége előtt aligha beléptethető források.

Amikor az új gázpiaci modell és az ellátásbiztonság összefüggéseit elemezzük, külön kell választanunk a rövid távú – napi, éven belüli, valamint a 2-3 éves kitekintésű –, és a hosszabb távú, döntően nemzetgazdasági típusú döntésekre vonatkozó kérdéseket. Az előzőekben már több összefüggésben említettük, hogy bármely gázpiaci modell meghatározóan csak a rövidebb távú kapacitási, ellátási, műszaki-technológiai és árváltozási problémákat képes kezelni, és megközelítőleg minimalizálnia a szolgáltatás költségének egészét. Ennek feltétele egyrészt, hogy a gázkereskedők rendelkezzenek azokkal a műszaki készletezési és mérési feltételekkel, amelyekkel a felmerülő ellátási zavarokat a kívánt idő alatt és mértékben orvosolni képesek, másrészt az általuk kiszolgált fogyasztók irányában maradéktalanul el tudják látni a rendszerirányítási teendőket is. A kereskedők és fogyasztók közötti szerződésekben érvényesíteni lehet azokat a jogokat és kötelezettségeket, amelyek a változó igényekből és az esetleges váratlan eseményekből az ellátásbiztonságot érintik. A szerződésben vállalt kötelezettségek gazdasági következményeit a szerződő feleknek kölcsönösen viselniük kell. A lehetséges pozitív változás az új gázpiaci rendszerben éppen az, hogy gazdasági érdekek alapján a fogyasztó is szerepet vállal a rövid távú ellátásbiztonság gazdaságilag racionális fenntartásában és a fogyasztás módjának, ütemének változtatásával valamit, a helyettesítési lehetőség teljesebb mozgósításával tevékenyen hozzájárul az ellátásbiztonsághoz.

Forrásoldali diverzifikáció lehetőségei

Egy nemzetgazdaság, így Magyarország hosszabb távú gázellátásának kérdésében az eredményesen működő gázpiaci modell igen jelentős szerepet kaphat, pl. a földgázigények mérséklésében vagy a helyettesítő, hagyományos és a megújuló források erőteljesebb beléptetésével. Alapvetően pedig a fogyasztói igényeknek a reálgazdasági kontroll alá helyezésével. Ez a szerep ugyan csak közvetett és csak részleges, de fontossága aligha megkerülhető. A hosszabb távú ellátásbiztonság kérdése, amely a globális ellátási rendszerek bővítését diverzifikálását rögzíti, lényegében kívül esik a szűkebben értelmezett gázpiaci modell hatáskörén és állami szerepvállalást, sőt EU színtű döntést és részvételt kíván. Azon túl, hogy a többcsatornás és többszereplős gázbeszerzés az ellátásbiztonság alapköve, egyben a működőképes és hatékony gázpiaci modell semmi mással nem helyettesíthető feltétele is. A gazdaságilag racionálisan működő gázpiaci modell és a gazdaságilag vállalható hosszabb távú ellátásbiztonság kölcsönösen feltételezi egymást. Mindenféle jogos ellenvetésekkel szemben csak a gázellátás teljes piacosítása hozhatja meg és kontrolálhatja racionálisan az ellátásbiztonság nehezen számszerűsíthető mértékét és indokoltságát.

Ugyanakkor nem vitatható, hogy az adott helyzetben mind az EU, mind Magyarország esetében a gázpiaci modell hatókörén kívül esik a jelenlegi beszerzési források és a szállítási csatornák erős monopolizáltságának enyhítését szolgáló diverzifikációs törekvések eldöntése és beléptetése. Itt nemcsak a rendkívüli költségek jelentenek akadályt, hanem az is hogy a jelent helyzetben hosszabb távon a diverzifikáció csak akkor lehet eredményes, ha a több országot érintő régió vagy az EU erőforrásait és igényeit is feltételezi.

A döntően importra alapozó hazai gázszektor biztonságának megalapozásánál a kívánatos forrás és szállítási lehetőségek diverzifikációjának abból kell kiindulni, hogy a globális gázpiacon 2030-ig az ismert tartalékok 30 százalékával rendelkező Oroszország lesz a világ legnagyobb termelője és exportőre. Mivel a nyugat-szibériai óriás gázmezők termelése közelíti a lehetséges maximumot, ezért a beruházások nagy részének új mezők kiaknázására és a szállító hálózat fejlesztésére kell irányulnia. Nagy kérdés, hogy ezt az orosz Gazprom önerőből meg tudja-e valósítani, ugyanis Oroszország nem szívesen enged külföldi befektetőket energiaszektorába: az üzleti környezet nem eléggé barátságos és kiszámítható, a Gazprom vezetékein kívül nem lehet kereskedelmi célú gázvezetékeket építeni az országban, és a létező hálózathoz való transzparens, diszkriminációmentes hozzáférés sem megoldott.[1]

A világ energiaexportőr országai természetesen a hasznuk maximalizálására törekszenek, vagyis vigyáznak, nehogy túlkínálat alakuljon ki a piacon. Ezzel szemben az importőr országok a beszerzési források versenyeztetésével próbálják költségeiket csökkenteni és az ellátásbiztonságot javítani. A versenyeztetés a földgáz esetén nehezebben megoldható, mert a gázszállító hálózat kiépítése hatalmas beruházásokat igényel. Algéria és Oroszország Európa legfontosabb gázszállítói közé tartoznak. Mindkét ország hosszú ideje megbízható kereskedelmi partner, de vannak óvatosságra intő jelek. Algéria 1980-ban megszakította a szállítást amerikai és európai fogyasztóinak, hogy kikényszerítse a szerződési feltételek egyoldalú módosítását. Oroszország 2005 téli árvitája Ukrajnával, és az illegális ukrán gázvételezés felerősítette az aggályokat az orosz ellátás megbízhatóságával kapcsolatban. Komoly probléma, hogy mindkét országban hiányzik a megfelelő upstream és szállítási szabályozás, és állami gáztársaságaik a szuverén hatalom képviselőiként lépnek fel.

Másfelől nem vitatható, hogy Oroszország nagy erőfeszítéseket tesz földgáz export-kapacitásának bővítésére és diverzifikálására: a Fehéroroszországon áthaladó Jamal vezeték megépítésének célja egyértelműen a kevésbé megbízható Ukrajna elkerülése és egy közvetlen, Németországba irányuló útvonal megnyitása volt. A balti-tengeri vezeték, a Jamal-II, a Blue Stream (Kék Áramlat), és egyéb fejlesztési elképzelések mutatják Oroszország elkötelezettségét az európai export iránt. A Kínába tartó orosz export egyelőre nem von el az európai piacok elől földgázt, és középtávon nem is nő ennek a veszélye, ugyanakkor az EU gázellátásának további diverzifikációját jelenti a német-orosz érdekeltségű Balti-gázvezeték megépítése. Magyarország esetében a  régen húzódó, de napirenden lévő, az orosz forrásoktól független forrásokra épülő Nabuccco vezeték is jelentős forrás lehetne, és a vezeték valódi diverzifikációt hozhat a a következő évtizedben. [2]

Az ellátás biztonságát javíthatja mind műszaki, mind politikai szempontból, hogy a környező országok gázpiacainak tulajdonosi szerkezete változott: nyugat-európai gázcégek és az orosz Gazprom vásárolta meg a tranzitországok hálózatait. Mind az orosz félnek, mind Nyugat-Európának alapvető érdeke ugyanis az energiaellátás zavartalansága. Hosszú távon az is javíthatja a gázellátás biztonságát, ha a termelői és fogyasztói oldal vállalatai (az upstream és downstream szereplők) egymásban részesedéseket szereznek. Erre friss példa a Gazprom és az E.ON-Ruhrgas 2006 júliusában bejelentett részvénycseréje. E folyamat közgazdasági racionalitását az adja, hogy a piacnyitással a fogyasztói oldal szegmentáltabb lesz, míg a termelői oldal koncentrált. A termelők a piacnyitást a piaci és szabályozói kockázat növekedéseként érzékelik, amire azzal válaszolnak, hogy a downstream területen terjeszkednek, hogy védjék piaci részesedésüket és fedezzék jövedelmüket. Ez azonban mindkét oldalon aggodalmakat vált ki: Nyugat-Európa bizalmatlan az orosz befektetőkkel szemben, Oroszország pedig szuverenitását félti, és nem hajlandó egyoldalúan megnyitni határait a befektetők előtt.

Felvetődött, de nem konkretizálódott az orosz-magyar 10 Mrd m3-es tárolókapacitás ügye, amely ugyan döntően az EU ellátásbiztonságát szolgálja majd, de a hazai gázpiac lehetőségeit is kedvezően befolyásolhatja.

A gázpiaci modell racionális működtetéséhez kívánatos forrásoldali diverzifikációjához lényeges hozzájárulás lehet a hazai 1,2 Mrd m3-es stratégiai gáztároló megvalósítása. A Magyar Energia Hivatal számára előzetesen is megvitatásra szánt gázpiaci modell a forrásoldali diverzifikáció, az ellátásbiztonság és az árszabályozás vonatkozásában szervesen épít a stratégiai készletézésből fakadó lehetőségekre. Aligha vitaható, hogy bár a stratégiai készletezés célrendszere más, hogy a gázszektor számára nem kis többletköltségeket jelentő tároló kapacitást igenis célszerű felhasználni törvényileg szabályozott feltételek és keretek között a liberalizált gázpiacon esetleg fellépő váratlan piaci fejlemények kezeléséhez és az ilyen történésekkel együtt járó költségek minimalizálása érdekében. Az ilyen típusú állami szerepvállalás egyértelműen piackonformnak tekinthető. Ennek a lehetőségnek a kihasználása nem csak a gázpiaci modell racionális működtetése okán kívánatos, hanem a stratégiai készletézés technikai-műszaki követelményei is lehetővé, ésszerűvé teszik. A közreadott hazai gázmodellel kapcsolatos észrevételek egy része ellenzi, kifogásolja a stratégiai készletezés beemelését a modellbe döntően e a készletezés eltérő célja miatt. A gázmodell forrásoldali, kínálati merevsége középtávon adottságként jelentkezik, és erős kínálati diverzifikációs korlátokat jelent, így a stratégiai készletezésből fakadó versenyélénkítés, árszabályozás nemcsak lehetséges, hanem kívánatos is.

A földgáz világpiaci árának növekedésével nem hagyható figyelmen kívül a cseppfolyós tároló építésének a lehetősége sem. Hosszú évek tapasztalata azt mutatja, hogy a téli időszakban mindössze 6-10 azoknak a napoknak a száma, amikor csúcsigények lépnek fel, és egy-egy ilyen napon 10-15 millió m3- rendkívüli forrás biztosítására van szükség. Egy gázévre vonatkoztatva ez a rendkívüli többletforrás 100-150 millió m3, amelynek a szállító rendszerbe táplálásához cseppfolyós földalatti tároló megépítése lenne a legmegfelelőbb. Felmerül a kérdés, kit terheljen az LNG tároló megépítésének beruházási- és üzemeltetési költsége. Célszerű lenne egy elszámolási rendszer kidolgozása, amely az adott gázévben a tároló használat alapján meghatározza az igénybevétel 1 napi költségét, és azoknak a fogyasztóknak a körét, akikre a költségfelosztás szabályait alkalmazni kell.

A 2005. évben módosított földgázellátási törvény megteremtette annak a lehetőségét, hogy az országos földgázellátó rendszerbe a földgáz mellett egyéb éghető gázok is bevihetők legyenek. Ilyen pl. a biomasszából előállított biogáz, amennyiben megfelel az MSZ 1648. számú földgázminőségre vonatkozó szabványnak. Természetesen ezeknek az éghető gázoknak a mennyisége és részesedése az országos földgázforrások szempontjából elenyésző, de egy-egy fogyasztói ponton adott pillanatban történő előállítása és felhasználása segítheti a pillanatnyi csúcsigények kielégítését.

A keresleti oldal szerepe és lehetősége az ellátásbiztonságban

Az orosz-ukrán gázvita után itthon és külföldön is szó esik az energiaellátás biztonságáról, az erős importfüggőségről és az EU, valamint a magyar gazdaság sebezhetőségéről. Közös jellemzőjük a sokirányú útkereséseknek, hogy ezek szinte kizárólagosan a kínálat, a forrásoldalon teendő lépésekre, intézkedésekre koncentrálnak. Magyarország esetében azonban, az üzleti és a lakossági szféra gázfelhasználása nagyon sok lehetőséget tartogat, a racionális fogyasztás kikényszerítésén túl, a fogyasztási csúcsok letörésében is. Ennek alapvető feltétele, a valós költségeket tükröző gázárak és tarifarendszerek érvényesítése, amely semmi mással nem helyettesíthető fontosságú. Ráadásul, a racionális fogyasztással elérhető megtakarításokon túl, a forrásoldali beavatkozások a csúcsidőszaki fogyasztást is jelentősen tompíthatják. Az így elérhető megtakarítás és a csúcsidőszaki fogyasztás mérséklésével elérhető nagyobb biztonság makrogazdasági feltételei, költségei, megtérülési viszonyai jóval kedvezőbbek, mint a forrásoldalon számításba vehető megoldásoké. Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy Magyarország esetében a felhasználási oldal racionalizálása, a fogyasztói igények időbeni alakítása, az átmeneti vagy tartós helyettesíthetőség és megszakíthatóság, komolyan hozzájárulhatna a magyar energiaellátás biztonságának erősödéséhez, jelentősebb beruházások és fejlesztések nélkül. A fogyasztói oldali beavatkozás néhány lehetséges területe:

  • Teljesen világos, hogy a valós árak érvénesítése a földgázszektor valamennyi szegmensében meg nem kerülhető legsürgetőbb gazdaságpolitikai feladat. A fogyasztásbővülés ütemének lassítása, a szóba jöhető helyettesítő források nagyobb arányú bevonása, a takarékosság stb., nem képzelhető el reális árak és árarányok nélkül.
  • A megszakíthatóságnak a jelenleginél jóval nagyobb szerepet kellene kapnia, mindenekelőtt a valós, az érintett felhasználók érdekeit is figyelembe vevő tarifák, kedvezmények érvényesítésével, a fogyasztónál kiépülő decentralizált tárolók és helyettesítők szorgalmazása
  • A meghatározott számú napra megszakíthatóságot és más tüzelőanyagra való átállást vállaló fogyasztók szerepe a rendszerből vételezett időjárásfüggő fogyasztás csúcsainak kiegyenlítésében rendkívül fontos: a fogyasztás korlátozásának piackonform, ellenőrizhető és betartatható – összességében pedig kiszámíthatóbb – alternatíváját kínálja megfelelő mennyiségű megszakítható kapacitás rendelkezésre-állása. Az időszakos lekötéssel rendelkező fogyasztói csoport a rendszert rugalmasabbá, és nagyobb ellátásbiztonsági szintet biztosítóvá teszi. A megoldás ugyanakkor piaci alapon jöhet létre, hiszen megfelelő ösztönzőkkel megteremthető a felek kölcsönös érdekeltsége az ilyen megállapodások létrehozásában.
  • Az ilyen ösztönzők meghatározásának fontos területe az árszabályozás, mivel szabályozott árak esetén a jogalkotó kifejezheti preferenciáit abban a kérdésben, hogy hány napra és milyen mértékű megszakítható fogyasztást lát szükségesnek az elérni kívánt ellátásbiztonsági szint megvalósításához. Mindezt a teljesítmény-lekötésekből adott díjkedvezményekkel érheti el, amelyek célja – értelemszerűen – hogy a célzott fogyasztók számára gazdaságos, illetve előnyös alternatívává váljon a megszakíthatóság választása és az alternatív tüzelőanyagra való átállás a megszakított időszakban. Szabályozott árak esetén a jogalkotó a kedvezményekből adódó díjkiesést ugyanakkor megfizettetheti az alapdíjas fogyasztók csoportjával. Jelenleg a szabályozott földgáz rendszerhasználati díjak, valamint a szintén szabályozott közüzemi díjak területén működnek ilyen árszabályozási ösztönzők. A fenti preferenciák gyakorlati tarifákba ültetése a szolgáltatók feladata, az árszabályozás itt csak kívánalmakat, preferenciákat, javaslatokat fogalmazhat meg.
  • A megszakíthatóság és az alternatív tüzelőanyagra történő átállás vállalása ugyanakkor nemcsak az árszabályozási és egyéb ösztönzők meghatározásán múlik, hiszen minden ilyen intézkedés csakis akkor lehet sikeres, ha az időszakos lekötéssel elérhető előnyöket nem múlják felül az alternatív tüzelőanyag használatából adódó többletköltségek. Így az ösztönzők mozgásterét és eredményét döntően meghatározza a gázár és az alternatív tüzelőanyag árának viszonya. Ezek az árak pedig piaci árak, így a jogpolitikai célokat legfeljebb az árakba beépülő adók – így elsősorban a jövedéki adó – szintjének meghatározásával lehet előmozdítani.
  • Ahhoz, hogy a megszakíthatóság választása reális alternatíva lehessen, indokolt és szükséges azon díj-elemek lehetőség szerinti csökkentése is, amelyekre a jogalkotónak befolyása van. Ilyenek tipikusan az adók, és konkrétan ilyen a tüzelőolaj árába beépülő jövedéki adóteher is. A tüzelő- vagy fűtőanyag célra értékesített gázolaj (tüzelőolaj) után fizetendő jövedéki adó jelenleg hazánkban többszöröse annak az adómértéknek, amelyet jogharmonizációs kötelezettségünk alapján alkalmazni kell. Ugyanakkor a jelentős árkülönbség gyakorlatilag teljesen ellehetetleníti a tüzelőolaj fogyasztását földgáztüzelés helyett, így egy jelentős adócsökkentés is csak elhanyagolható mértékű adóbevétel-kiesést okozna a költségvetésnek.
  • Jogharmonizációs szempontból tehát nincs akadálya annak, hogy a magyar jogalkotó a gázolaj fűtési- vagy tüzelési célú felhasználását literenként akár 79-80 forinttal alacsonyabb adómérték szerint adóztassa. Ugyanakkor az adómérték leszállítása vagy az adókedvezmény nyújtása egyaránt elhanyagolható adóbevétel-kiesést okozna a költségvetésnek, és végül az adómérték leszállításához nem is lenne szükség egyetlen közösségi szerv kifejezett jóváhagyó határozatára sem. Egy ilyen lehetséges jövedékiadó-kedvezmény – vagy alacsonyabb adómérték – alkalmazásának nincs jogharmonizációs akadálya, és az egyúttal költségvetési érdeket sem sértene.
  • A kereslet mérséklésére jó eszköz a fogyasztói csomagok elterjedésének elősegítése. Ellentmond a piaci törvényeknek és eltéríti a kereslet-kínálat egyensúlyának megteremtésére irányuló természetes kezdeményezéseket, ha a téli földgázszolgáltatás megnövekedett költségei nem jelenhetnek meg a fogyasztói árakban. Közgazdaságilag abszurd helyzet az is, hogy amíg a nyári fogyasztási völgyidőszakban a földgáz elhelyezése komoly gondokat okoz termelőnek, kereskedőnek és szolgáltatónak egyaránt, még azokon a területeken sincs lehetőség árengedményre, ahol a fogyasztó a kedvezmény érdekében növelni tudná termelését és ezzel gázfogyasztását is. Természetesen az is az igazsághoz tartozik, hogy a piac nagyobbik részét azok a fogyasztók képezik, akik kizárólag fűtési célra vásárolják a földgázt, és az előbb említett kedvezmények hatására sem tudnák növelni felhasználásukat a nyári időszakban. Olyan tarifarendszert kell kialakítani, ahol a földgáz ára lehet szezonális, és ahol a rendkívüli szolgáltatások költségeit érvényesíteni tudják az árakban. Egyetemleges, mindenre kiterjedő árrendszert kell bevezetni, amelybe olyan elemeket is be lehet építeni, amelyekkel azok a fogyasztók, amelyek a leghidegebb téli napokon vásárolnak földgázt, a szolgáltatásért hőmérsékleti felárat kötelesek fizetni. A hőmérsékleti felár meghatározásához a leghidegebb napon kialakult forrás-felhasználás egyensúlyának biztosításához szükséges költségekből lehetne kiindulni. Ezeket a költségeket fel kell osztani a csúcsfogyasztási napon vételező fogyasztók között. A költségmegosztási elvek természetesen nem fognak meglepetést okozni. A legnagyobb fajlagos költségű téli fűtési célú földgázszolgáltatásért a háztartásoknak kell a legmagasabb árat fizetni. Ezzel a megoldással az EU csatlakozásunk után néhány évvel csupán az egységes európai földgázpiacon alkalmazott gyakorlatot követnénk, és vezetnénk be Magyarországon is.
  • Rugalmas, földalatti gáztároló kapacitások bővítése is hatással lehet a kereslet alakulására. A hazai földalatti tárolók kimerült gázmezők helyén létesültek. További kapacitásuk fejlesztése a legkézenfekvőbb és szakmailag is elismert megoldás. Megvalósításukhoz csupán befektetői szándék és stabil szabályozási környezet szükséges, ahol a beruházások elvárt megtérülése biztosított. Az érvényben lévő tárolói hozzáférési tarifák ezeket a követelményeket kielégítik. A zsanai földalatti tároló III. ütemének keretében a mobil kapacitás bővítéséhez a műszaki fejlesztési tervek és gazdaságossági számítások évekkel ezelőtt már elkészültek. A beruházás indítása csak tulajdonosi döntésre vár.
  • Megoldást jelenthet egy új típusú időszakos fogyasztói kategória bevezetése. Az időszakos fogyasztói kategória a jelenlegi szabályozási környezetben létezik ugyan, de alkalmatlan arra, hogy a csúcsgazdálkodás hatékony eszköze legyen. Az ebben a kategóriában érintett fogyasztók azért nem vállalkoznak arra, hogy gázfogyasztásukat szüneteltessék, mert a lekötött teljesítménydíj elengedése nem elég ösztönző számukra. Szükséges lenne új alapokra helyezni az időszakos fogyasztói kategória megszakíthatósági feltételrendszerét. Természetesen ez az új szabályozás magában kell, hogy foglalja a jelenleg alkalmazott alternatív tüzelőanyagok választékának bővítését is. A földgázt helyettesítő termék megválasztása legyen a fogyasztó kompetenciája. A folyékony tüzelőanyagok egyre szűkülő beszerzése mellett más egyéb megoldások, mint pl. propán-levegő keverőkör, vagy szintetikus gáz tüzelésére használható berendezések alkalmazását is lehetővé kell tenni. Az időszakos földgázfogyasztók akkor fognak többletköltséggel járó beruházásokat végrehajtani, ha a közüzemi tarifa rendeletben a földgázvételezés megszakítását a törvényalkotó kellő mértékben ösztönzi. Ez a módosítás pedig együtt kell, hogy járjon a teljesítmény-lekötési díj számottevő emelésével. A teljesítmény lekötésre fordított összeget kell szembeállítani az alternatív tüzelő berendezések beszerzéséhez és üzemeltetéséhez szükséges ráfordításokkal.  A fogyasztó csak abban az esetben fogja önként választani a beruházással járó többletköltségeket, amennyiben az a megoldás kedvezőbb a számára.


[1] Például Oroszország nem írta alá az 1965-ös washingtoni konvenciót, ami külföldi befektetők számára a beruházásaikkal kapcsolatos viták rendezésére nemzetközi jogi mechanizmusokat biztosít.

[2] Az Európát ellátó nyugat-szibériai óriás gázmezők túlságosan távol vannak Kínától, a vezetékek kiépítése igen költséges lenne.