Heti üzemanyagárak: kis áremelés lehetséges

június 25, 2016 — gkienergia

A Reuters adatközlése alapján a június 20 - június 24-i héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 2,1%-kal lett drágább, a gázolaj ára 1,8%-kal emelkedett. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban 0,1 százalékkal gyengült a dollárhoz viszonyítva. A heti átlagos piaci ár- és árfolyam-változások alapján június 27-én, hétfőn a benzin ára 2 forinttal emelkedhet, a dízel ára várhatóan nem változik.

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek, A piaci változások regisztrálását több cég (pl. Bloomberg, Platts, Reuters) végzi, az árjegyzések között esetenként nagyobb eltérés is lehet. A GKI Energiakutató Kft. a Reuters árjegyzései alapján végzi el az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat.

A Brent spot kőolaj ára a héten 46-49 dollár között ingadozott, heti átlagban közel egy dollárral, másfél százalékkal nőtt az ár. A spot olajár a hét első négy napján 48 dollár körül ingadozott, egy dollárral, 2,2%-kal volt drágább, mint a megelőző hét átlagára. Pénteken a brit népszavazás hatására a spot olajár 4%-kal mérséklődött, a tőzsdei záróár 46,1 dollár/hordó volt, így a heti átlagos áremelkedés 1,5%-ra csökkent. Az elemzői többség véleménye szerint a népszavazás kimenetele csupán néhány napon keresztül, s elsősorban a pénzpiaci hatások (a dollár további erősödése) miatt befolyásolhatja az olajár alakulását. Ezt követően várhatóan folytatódik a kőolajárak lassú emelkedése, legalábbis az 50 dollár/hordós szint eléréséig. A kőolajpiacokon továbbra is jelentős a túlkínálat, bár a legújabb jelentés szerint csökkent az amerikai olajkészlet mennyisége, de az üzemanyagkészletek szintje emelkedett. A héten a készletező társaságok jelentései szerint az Egyesült Államokban a tárolt kőolaj mennyisége kicsit csökkent, de a benzinkészletek emelkedtek.  Európában az üzemanyagkészletek szintje kicsit csökkent, májusi adatok szerint a finomítási tevékenység is mérséklődött a megelőző hónaphoz viszonyítva.

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 1 dollárral, közel 2%-kal nőtt ezen a héten. A hosszabb határidőkre vonatkozó olajtőzsdei befektetések mennyisége (a csütörtöki statisztika szerint) ismét emelkedett, ezek szerint a befektetők nem várták, hogy az angolok többsége az EU-ból való kilépést választja. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti átlagos különbség ezen a héten kicsit csökkent, mivel a WTI heti átlagára valamivel gyorsabban nőtt, mint a Brent heti átlagára. Az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten ismét csökkent, a három heti emelkedés után most héttel csökkent a fúrások száma.

Az európai benzinpiacokon az árak a hét első napján kb. 20 dollárral emelkedtek, majd a követő napokon inkább stagnáltak. Pénteken a nagy olajár esés és tőzsdei zuhanás miatt a benzinár 0,5-3,5%-kal mérséklődött a megelőző naphoz viszonyítva. A gázolajnál az árak a hétői kb. 10 dolláros emelkedés után csütörtökig kicsit ingadoztak, majd pénteken a benzinnél jelentősebben, 4,3-4,7%-kal mérséklődtek a csütörtöki szinthez képest. A francia olajipari sztrájk hatásai még érezhetőek, folyik a leapadt készletek feltőltése, de a francia keresleten kívül az európai üzemanyagkereslet mérsékelt. Az benzinexport területén a héten valamelyest megerősödött az export az Egyesült Államok irányába (az amerikai készletek emelkedésének ellenére), az észak-afrikai piacokon szintén kissé megnőtt a kereslet. Az európai dízelimport a magas készletszint miatt nem emelkedik.

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban mérve) a mediterrán piacon a megelőző hét átlagához viszonyítva a június 20 - június 24-e közötti időszakban 2,1%-kal nőtt, az észak-nyugat-európai piacon 2,6%-os volt az emelkedés, míg az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 3,8%-kal növekedtek az árak. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 1,8%-kal nőtt a megelőző hét áraihoz viszonyítva, az észak-európai piacokon 1,5-2,0%-os volt az áremelkedés. 

A forint árfolyama a június 20 - június 24-i héten valamivel 279 Ft/dollár felett ingadozott, csak 0,3 forinttal kellett többet adni 1 dollárért, mint egy héttel korábban. Az árfolyam a hét első négy napján kis erősödést jelzett a dollárhoz képest, majd péneken a dollár erősödésének hatására 3,6%-kal gyengült. A forint-árfolyam az euróhoz viszonyítva ezen a héten csak kicsit gyengült. A forintárfolyam változása ezen a héten nem befolyásolta a dollárban számított átlagos árak csökkenését, azonban pénteken az üzemanyagérak esését ellensúlyozta az árolyam jelentős gyengülése. 

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 2,2%-os emelkedést mutatnak az árak, az NWE  piacon 2,7%-os, az ARA piacon 3,9%-os volt az áremelkedés. A gázolajnál, a mediterrán piacon a forintban számított heti emelkedés 1,9%-os volt, az észak-európai piacokon 1,6-2,1%-kal emelkedtek az árak forintban mérve.

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27%-os áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében a mediterrán és a többi piacon is 1-3 forintnyi áremelkedést jelentettek. A gázolaj forintban mért árai esetében a piacok 1-2 forint emelkedést jeleznek. A hét második felében a forintban számolt árak a benzin esetében további emelkedést, a gázolajnál azonban csökkenést jeleznek. Hétfőn, június 27-én, várhatóan a benzin árát 2-3 forinttal emelhetik, a dízel árát várhatóan nem változtatják, de elképzelhető egy 2 forintos emelés is. 

A benzin és a gázolaj ára 341 forint/liter körüli szinten változhat. (A heti tény forint üzemanyag-árak adatait az Eurostat heti üzemanyagár statisztikájából vesszük, a magyar árakat a MEKH szolgáltatja az Eurostatnak.) 

Az elmúlt egy év során a benzin ára 13, a gázolaj ára 10,5%-kal csökkent.

Az árváltozások és az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek változása miatt 25%-kal több benzint és 21%-kal több gázolajat lehet egy havi átlagos, nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt. 

 

MEGJEGYZÉS

A fenti számításaink a nemzetközi tőzsdei árváltozásokból és a forintárfolyam változásából adódó piaci  hatásokat mutatják a Thomson-Reuters árjegyzései alapján. A változások figyelembe vételéhez a legtöbb nagy olajcég nem a Reuters, hanem más ügynökség jegyzési árait használja. A MOL az üzemanyagok nagykereskedelmi listaárát ennek alapján, illetve a mediterrán térségből vasúton történő fuvar, import és logisztikai költségek és egyéb költségek figyelembe vételével alakítja ki. (Ezt állapította meg egy korábbi versenyhivatali vizsgálat.) Erre rakódik még a kiskereskedelmi árrés, ami meglehetősen nagy szórást mutat (az egyes kutak árképzése egymástól jelentősen eltérő). Mindez együttesen az üzemanyagárak kb. 50-55%-át teszik ki. Az üzemanyagárak másik felét a jövedéki adó (benzin esetében 120 Ft/liter, dízel esetében 110,35 Ft/liter), illetve a készletezési díj (benzin esetében 3,3 Ft/liter, dízel esetében 3,205 Ft/liter) fix tételek, valamint ezek összességére (így a jövedéki adóra is) kivetett 27%-os ÁFA jelenti.

A MOL rendszeresi árváltoztatásai eltérhetnek a piaci folyamatok által indokolt árváltozásoktól (pl. néhány forintos emelést átvíve a következő hétre), azonban hosszabb távon (1-2 hónap) a trendek azonosnak.