Heti üzemanyagárak: továbbra is felfelé

augusztus 13, 2016 — gkienergia

A Reuters adatközlése alapján az augusztus 8 - augusztus 12-i héten a benzin ára a mediterrán piacon, heti átlagban 3,8%-kal lett drágább, a gázolaj ára 7,1%-kal nőtt. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt, heti átlagban változatlan maradt a dollárhoz viszonyítva. Az üzemanyagárak a hét második felében drágultak. Az augusztus 8-i áremelés figyelembe vételével a hét folyamán jelentkező átlagos piaci ár- és árfolyam-változások alapján augusztus 17-én, szerdán a benzin árát várhatóan 0-2 forinttal, a dízel árát 3-4 forinttal emelhetik.

A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek, A piaci változások regisztrálását több cég (pl. Bloomberg, Platts, Reuters) végzi, az árjegyzések között esetenként nagyobb eltérés is lehet. A GKI Energiakutató Kft. a Reuters árjegyzései alapján végzi el az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat.

A Brent spot kőolaj ára a héten 41-45 dollár között ingadozott, heti átlagban 2,7 dollárral, 6,7%-kal nőtt az ár. A spot olajár csak szerdán csökkent, a hét többi napján emelkedett. Az áremelkedés indulása egyértelműen annak tulajdonítható, hogy egy OPEC sajtóközlemény az OPEC országok várható találkozóját jelezte szeptember végén a Nemzetközi Energia Fórum algériai értekezlete során. Az áremelkedés folytatásához a további napokon a szaúdi olajminiszter hasonló tartalmú bejelentése járult hozzá, de az IEA havi olajpiaci jelentésében azt hangsúlyozza, hogy a kereslet-kínálat közötti ólló fokozatosan zárul az idei második félévben. Az USA-ban és Európában is az üzemanyagészletek (történelmileg magas) szintje csökkent, a kőolajkészletek emelkedtek. 

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 2,4 dollárral, közel 5,5%-kal emelkedett ezen a héten. A hosszabb határidőkre vonatkozó olajtőzsdei befektetések mennyisége (a csütörtöki statisztika szerint) ismét növekedett, de a rövid távra vonatkozó befektetéseké is. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti átlagos különbség ezen a héten kb. 40 centtel nőtt, mivel a Brent ár erőteljesebben növekedett. Az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten 15 darabbal nőtt. Európában a benzinexport lehetőségei kicsit javultak, mivel az amerikai benzinkészletek csökkenése generálta az import emelkedését, másrészt Nigéria is vásárol benzint. 

Az európai benzin és gázolaj-piacokon az árak a kőolaj mozgását követték, a hét elején a benzin ára kicsit csökkent, majd csütörtök-pénteken gyors ütemben  emelkedtek az árak. A dízel ára az európai piacokon a hét folyamén növekedtek, különösen a hét utolsó két napján.

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin (10 ppm ESZ 95) tonnánkénti ára (dollárban mérve) a mediterrán piacon a megelőző hét átlagához viszonyítva az augusztus 8 - augusztus 12-e közötti időszakban 3,8%-kal nőtt, az észak-nyugat-európai piacon 3,5%-os volt az árnövekedés, míg az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 4,1%-kal emelkedtek az árak. A motorikus gázolaj (EN590) jegyzésára a mediterrán piacon 7,1%-kal nőtt, az észak-európai piacokon 6,6-6,8%-kal növekedtek az árak a megelőző hét átlagához képest. 

A forint átlagos heti árfolyama az augusztus 8 - augusztus 12-i héten  nem változott az előző hét 279 Ft/dolláros szintjéhez képest. Az árfolyam a hét második felében erősödött, ez fékezte a hét második felében jelentkező erősebb üzemanyagár drágulást forintban kifejezve. 

A hét folyamatai alapján, a már literre és forintra átszámolt különböző tőzsdei jegyzésárak mellett, a benzin esetében, heti átlagokkal számolva, a mediterrán piacon 3,8%-os emelkedést mutatnak az árak, az NWE  piacon 3,5%-os, az ARA piacon 4,1%-os volt az árnövekedés. A gázolajnál, a mediterrán piacon a forintban számított heti emelkedés 7,1%-os volt, az észak-európai piacokon 6,6-6,7%-kal növekedtek az árak forintban mérve. A hét második felében az első napokhoz viszonyítva 0,5-2,7%-os benzin áremelkedés és 4,6-5,6%-os dízel áremelkedés jelentkezett. 

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében – a 27%-os áfával is növelten – a heti változások a benzin esetében 2-4 forint körüli, a gázolaj esetében 6-7 forintos áremelkedés jelentkezett. Szerdán, augusztus 10-én 3-3 forintos üzemanyagár-emelést jelentettek be, a hét második felében jelentkező áremelkedés miatt szerdán, augusztus 15-én, a piaci változásokat figyelembe véve 0-2 forint körüli benzin és 3-4 forint közötti gázolaj áremelést várunk,  figyelembe véve az augusztus 10-i áremelés hatását. 

A fenti változtatásokkal a benzin és a gázolaj ára 328 forint/liter körüli szinten változhat. (A heti tény forint üzemanyag-árak adatait az Eurostat heti üzemanyagár statisztikájából vesszük, a magyar árakat a MEKH szolgáltatja az Eurostatnak.) 

Az elmúlt egy év során a benzin ára 12,5, a gázolaj ára 9%-kal csökkent.

Az árváltozások és az időszaki (utolsó publikált) átlagos keresetek változása miatt 25%-kal több benzint és 20%-kal több gázolajat lehet egy havi átlagos, nettó keresetből tankolni, mint egy évvel ezelőtt. 

 

MEGJEGYZÉS

A fenti számításaink a nemzetközi tőzsdei árváltozásokból és a forintárfolyam változásából adódó piaci  hatásokat mutatják a Thomson-Reuters árjegyzései alapján. A változások figyelembe vételéhez a legtöbb nagy olajcég nem a Reuters, hanem más ügynökség jegyzési árait használja. A MOL az üzemanyagok nagykereskedelmi listaárát ennek alapján, illetve a mediterrán térségből vasúton történő fuvar, import és logisztikai költségek és egyéb költségek figyelembe vételével alakítja ki. (Ezt állapította meg egy korábbi versenyhivatali vizsgálat.) Erre rakódik még a kiskereskedelmi árrés, ami meglehetősen nagy szórást mutat (az egyes kutak árképzése egymástól jelentősen eltérő). Mindez együttesen az üzemanyagárak kb. 50-55%-át teszik ki. Az üzemanyagárak másik felét a jövedéki adó (benzin esetében 120 Ft/liter, dízel esetében 110,35 Ft/liter), illetve a készletezési díj (benzin esetében 3,3 Ft/liter, dízel esetében 3,205 Ft/liter) fix tételek, valamint ezek összességére (így a jövedéki adóra is) kivetett 27%-os ÁFA jelenti.

A MOL rendszeresi árváltoztatásai eltérhetnek a piaci folyamatok által indokolt árváltozásoktól (pl. néhány forintos emelést átvíve a következő hétre), azonban hosszabb távon (1-2 hónap) a trendek azonosnak.