A játszma függőbe maradt

március 17, 2004 — gkienergia

Az új pénzügyminiszter első, nem éppen „telitalálatos” nyilatkozata óta teljes bizonytalanság van az euro bevezetésének időpontjával kapcsolatban, 2008-2010 között minden lehetséges. A leginkább érintettek és érdekeltek legutóbbi, nagy publicitást kapott szakmai beszélgetése után a kép nem tisztult. A Nemzeti Bank elnöke a mielőbbi, tehát a már korábban meghirdetett 2008-as időpont mellett tör lándzsát, a kormányzatot képviselő pénzügyminiszter pedig láthatóan ódzkodik a korai időponttól, és inkább a későbbi időpontot tartja célszerűnek. A nyilatkozó szakértők vélekedése is erősen megosztott, érveket sorakoztatnak fel, mind a korábbi, mind a későbbi időpont célszerűsége mellett.
Azon túl, hogy a magyar gazdaság középtávú kilátásait, nemzetközi megítélését aligha segítheti a mostani köztes állapot, a kormányzat látható várakozási álláspontja számomra leginkább mégis az tűnik zavarónak, hogy kicsinyes, gazdasági mázzal leöntött méricskélés folyik az esetleges korábbi vagy későbbi csatlakozás valóságos gazdasági előnyeiről, hátrányairól. Természetesen kellő tisztelettel adózom az ilyen jellegű szellemi erőfeszítéseknek, szakmai teljesítményeknek, de kellő tiszteletem mellett is erősen kétkedem az eredmények valós, bizonyítható voltában. Meggyőződésem ugyanis, hogy sokkal inkább hitekről van itt szó, még a leginkább szakmai megközelítésű esetekben is. A mai gazdaságpolitikai gyakorlatunkban pedig ennél jóval veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb rövid távú pártpolitikai, még pontosabban ki nem mondott választási csetepatévá silányul az euro bevezetésének magasztos ügye.
A magyar gazdaságnak a kilencvenes évek második felében bekövetkezett felívelése kapcsán azt lehetett várni és remélni, hogy a mindenkori gazdaságpolitikát a gazdasági racionalitás, a külső és a belső feltételek reális számbavétele fogja mozgatni. Ezzel szemben 2001-től kezdődően mindenféle gazdasági célszerűséget sutba dobva a 2002-ben esedékes választás lett a magyar gazdaságpolitika legfontosabb célkeresztje. Ami tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a kiélezett választási eredmények miatt, a gazdasági célszerűségek agyon politizálása nem szűnt meg, hanem talán még inkább meghatározóvá vált. 2004. elejére a gazdasági, költségvetési helyzet mindenki számára világossá vált, de az éles politikai szemben állás szinte megbénítja az elkerülhetetlen, kisebb-nagyobb társadalmi érdek összeütközéssel járó gazdaságpolitikai lépések megtételét, de még inkább annak érvényesítését.
A kormányzat óvatoskodása az euro bevezetésének időpontjával kapcsolatban politikai szempontból teljesen érthető, hiszen az előírt csatlakozási menetrend szerint a magyar gazdaságnak 2006-tól már teljesíteni kellene a 3%-os infláció, a 3% alatti államháztartási hiány követelményét és az államháztartás GDP-ben mért 60%-os szintjének meg nem haladását. Ez utóbbi kivételével az inflációs és a költségvetési követelmény még az eddigieknél is szigorúbb gazdaságpolitikai lépéseket feltételez 2005-ben, amelyet a kormányzat a 2006-os választásokra tekintettel aligha szívesen vállalhat fel. Nyersen és őszintén kimondva tehát alapvetően nem arról van szó, hogy a korábbi vagy a későbbi euro bevezetés mennyire előnyös vagy sem, hanem , hogy a jelenlegi kormányzat a meglehetősen elfutott külső és belső egyensúlyok rendbetételét az elkövetkező másfél két évben politikailag nem kívánja felvállalni egy kudarcot ígérő 2006. évi választás miatt. Bár nagyon nehéz megítélni, hogy bátor és őszinte nekirugaszkodás nem hozna-e többet a konyhára, mint a jelenlegi tétova óvatoskodás.
Elméletileg persze tökéletesen igaza van az MNB volt elnökének abban, hogy euro önmagában – lásd a nálunknál jóval fejlettebb országok problémáit – nem csodaszer, sőt a most csatlakozó országok esetében nagyon is elképzelhető egy olyan értelmes gazdaságpolitikai vonalvezetés, amely a kétségtelenül korlátokat jelentő közös euróval szemben előnyöket kínálhat, ezért a korai csatlakozás minden áron való erőltetése egy ilyen összefüggésben hátrányokat is jelenthet. Elméletileg a felvetés teljesen jogos. Csak az a baj, hogy az euro hazai bevezetése nem elméleti kérdés, hanem a következő négy-öt év egyik alapvetése. Ismerve a magyar társadalom megosztottságát és annak mindent maga alá rendelő voltát, vajon hihetünk-e egy közösen kialakított és vállalt racionális gazdaságpolitika érvényesítésében. Meggyőződésem, hogy ez a feltevés tűnik a legkevésbé valószínűnek ebből következően a mielőbbi euro bevezetése is csak előnyöket kínálhat, a politikai érdekek igájába kényszerített hazai „gazdaságpolitikával” szemben.