Múló rosszullét vagy trendváltás?

A pénzügyi-gazdasági válságok története azt mutatja, hogy a válságok után gyakran nehezen előrejelezhető átrendeződések indulnak be, amelyek az előzőektől sok tekintetben, minőségileg új növekedési feltételeket indukálnak.

A 2008-2009. évi pénzügyi válság kezdetben úgy tűnt, hogy csupán a pénzügyi szektor túlburjánzásából fakad, a termelés és a reálszféra alapvető meghatározottságait nem igazán érinti. A pénzügyi szektor újraépítésének eddigi félsikerei és a gazdasági növekedés tartósnak ígérkező zavarai és gyengülő üteme, azt a gyanút veti fel, hogy bizonyos késleltetéssel ugyan, de a reálszférában is tartósnak ígérkező átalakulások indulnak be.

Ebben az összefüggésben globálisan, EU szintjén és különösen Magyarországon figyelmet érdemelnek az energia szektorban kibontakozó folyamatok. Ami leginkább szembetűnő, hogy a kőolaj világpiaci ára 80 $/hordó alá esett, a valamikori 140 dollárt is meghaladó szintről. A kézenfekvő magyarázat, egyfelől a fejlett országok energia igényének látványos visszaesése, másrészt, a nem hagyományos szénhidrogének erőteljes berobbanása, és végül a megújuló források gyorsan javuló versenyképessége miatt.

Valóban, a legfrissebb prognózisok a ma legfontosabbnak ítélt energiaforrások élettartamát a korábban becsült 30-70 évről jóval magasabbra tették, például a földgáz esetében az élettartam 250 évre emelkedett. A kőolaj és a földgáz esetében a 2030-ig várható szerény igénynövekedés jelentős hányada már a nem hagyományos forrásokból és a megújuló energia erőteljesebb hasznosításából táplálkozik. A napenergia hasznosítását szolgáló technika árai nem várt arányban csökkennek, évtizeden belül versenyképességük támogatások nélkül is bizonyosra vehető.

Az energia-termelés forrás oldalán kibontakozó átalakulásoknál talán még fontosabb a felhasználói oldalon lezajló módosulások. Az EU egészét tekintve, 2010-2014 első negyede között a GDP 3,6%-kal bővült, ugyanebben az időszakban az eddig legdinamikusabban bővülő villamosenergia-felhasználás 5%-kal csökkent. A trend tartósnak ígérkezik. A technika, a technológia, az ágazati és a termékstruktúra módosulása, a gyors innováció, a hozzáadott érték növekedésén alapuló gazdasági fejlődés, az egységnyi GDP-re vetített energia látványos csökkenését hozza. A magyar gazdaság teljes energia-felhasználása az elmúlt negyed században 1300PJ-ról jóval 1000PJ alá esett, a villamosenergia igény pedig 40,6TWh-ról csupán 42,2TWh-ra emelkedett. A fejlett országokban megszakadni látszik az az eddigi „ökölszabály”, hogy a gazdasági növekedés szükségszerűen az energia-felhasználás bővülésével jár.

Bár ma még könnyelműség lenne a bőség és az olcsó energia korszakát biztosra venni, de nagy a valószínűsége annak, hogy az évtized végéig a globális energia piacot a túlkínálat jellemzi majd. A szűkösséggel kapcsolatos eddigi félelmek és kockázatok ma már nem tűnnek reálisnak. Az exportőrök aligha élhetnek a mesterséges hiányt okozó termelés korlátozásaival, az importőrök biztonságos beszerzésre, az alkupozíció számottevő javulására számíthatnak. A 2030-as kitekintésben, nagy a valószínűsége annak, hogy a most megfigyelhető és alapvetőnek tekinthető módosulások új, növekedési feltételeket teremtenek, az energiapolitika célkitűzéseiben pedig eltérő hangsúlyokat követelnek.

Függetlenül attól, hogy az energia szektor történései a válsággal kapcsolatosak-e vagy sem, de várható kimenetele a magyar gazdaság számára kulcsfontosságú lesz. Ami biztosan állítható például, hogy az eddigi központosított, nagy erőművekre épített villamosenergia-termeléssel szemben, az osztott rendszerek szerepe egyre inkább előtérbe kerül és általában is az energiaellátás a jelenleginél sokkal diverzifikáltabb lehet. A hazai energia szektor fejlesztésénél tehát két körülmény figyelembevétele látszik fontosnak: egyrészt, a sok bizonytalansággal terhes időszakban tartózkodni kellene a hazai energia szektor jövőjét meghatározó fejlesztési döntésektől, például Paks II, Déli-áramlat, másrészt, a várható energia igények és a kiépített kapacitások alapján nincs is sürgető kényszer több ezer milliárdos elkötelezettség vállalására. A következő évtized első felére halasztandó ilyen horderejű gazdaságpolitikai döntések nem csak megalapozottabbak lehetnének, de a döntések mozgástere is jelentősen bővülhet. A koraszülött, elhamarkodott döntések racionalitásának megkérdőjelezhetőségén túl, olyan determinációkat is hoznak, amelyek évtizedekre kizárják az értelmes alkalmazkodás lehetőségét.

2014. november 19.