Nabucco Budapesten

március 19, 2009 — gkienergia

A nemzetközi sajtó reménykeltőnek, a holtpontról való elmozdulásként értékeli a második budapesti Nabucco konferenciát. A konferencia reménykeltő voltában aligha eltúlozható szerepet játszott a nemrég lezajlott ukrán-orosz gázkrízis. Bár az EU különösen pedig a Kelet-európai országok ellátásbiztonságának sebezhetősége eddig is ismert volt, de csak, mint elméleti lehetőség, a csapok elzárása azonban ténylegesen megtörtént, így a politikai szereplők számára az ellátásbiztonság új dimenziókat kapott.

A legalább 15 országot érintő Nabucco program azonban nagyon kényes és összetett problémakör, ráadásul az érintett – termeló, fogyasztó - országok gazdasági fejlettségben, a gazdaságok működtetésének elveiben, a tulajdonosi és döntési struktúrában a ma létező legszélsőségesebb eltéréseket hordozzák, így a budapesti konferencián kialakult legfelsőbb szintű egyetértés fontos hozzájárulás lehet a közel egy évtizede felvetődött, de az elmúlt években inkább csak tárgyalási témaként szereplő program gyakorlati végrehajtásához. Ehhez hozzávesszük, hogy az EU eddigi hozzáállása érdemben módosult és tényleges pénzügyi hozzájárulást ígér, úgy a budapesti konferenciát akár áttörésként is értékelhetjük.

Mindazonáltal az ellátásbiztonságot szemet előtt tartó kormányzati egyetértés nem jelenti automatikusan, a lényegében üzleti vállalkozásként értelmezhető Nabucco program gyors és zavartalan valóraváltását. Arról az alapvető és nehezen összeegyeztethető ellentmondásról van szó, hogy az ukrán-orosz gázkrízis közvetlen hatásaként a politikai szereplők számára erősen felértékelődött az ellátásbiztonság beleütközik, a tényleges megvalósulást végző cégek megtérülési, különös tekintettel a finanszírozás, a pénzügyi krízis által tovább nehezített követelményeibe. Ebben az összefüggésben az érintett országok kinyilvánított szándéka jó kiindulási alapot teremetett az üzleti szereplők számára, de a nagyon különböző üzleti érdekek gyakorlati összerendezése még a következő évek, sok ütközéssel járó fájdalmas feladata.

Megítélésem szerint, a Nabucco programmal elérhető ellátásbiztonságot mind a magyar politikai erők, mind az EU vezetői eltúlozzák. Aligha vitatható persze, hogy az EU hosszabb távon várható energiaigénye indokolja a Nabucco megépítését, sőt további vezetékek megépítése sem kerülhető el. Az sem vitatható továbbá, hogy a mostani lényegében egyetlen meghatározó jelentőségű forrással és vezetékkel szemben a Nabucco némileg javítja a diverzifikálásból fakadó előnyöket. A túlzott reményeket megkérdőjelezi egyrészt, hogy a mostani, Ukrajnát átszelő vezeték évenként mintegy 150-170 milliárd m3 földgáz szállítására képes, a Nabucco legfeljebb 31 milliárdra, másrészt a Nabucco megépítésével nemcsak 31 milliárd m3 földgáz betáplálásáról kell gondoskodni, hanem a felhasználó piaci szereplők is szükségeltetnek. A hosszú távú szerződések alapján nemcsak az a gond, hogy a Nabucco a jóval szerényebb kapacitása miatt aligha enyhítheti az orosz-ukrán szállítás esetleges leállításából adódó gondokat, hanem az is kérdéses, hogy a Nabuccoval összekötött, hosszú távú szerződésekkel szentesített kapcsolatokat aligha lehet átmenetileg vagy tartósan más országokra és szereplőkre átcsoportosítani.

Eltekintve attól, hogy a Nabucco program legfájóbb pontja, hogy a közvetlen orosz szomszédságából fakadó kockázatokkal szemben a térség mely országa vállal garanciát 31 milliárd köbméter földgáz kitermelésére és a rendszerbe juttatására. Nehezen megítélhető kockázatokat jelent az is, hogy a tervezett vezeték kétharmada Törökország területén halad. Ismerve az EU és Törökország közötti évtizede húzódó problémákat a Nabucco legalább olyan kockázati tényezőket rejteget, mint a mostani ukrán-orosz viszony. Azzal a különbséggel, hogy remélhetőleg az orosz-ukrán viszony az átfogó európai együttműködés erősítésével a következő években jelentősen javulhat. Ilyen enyhülésre Törökország keleti határvidékén aligha számíthatunk. Erősen vitatható tehát, hogy a Nabucco valós – forrás és vezeték – diverzifikálást jelent-e, számottevően hozzájárul-e az annyira remélt ellátásbiztonság növekedéséhez.

Valószínűsíthető tehát, a jövőben várható földgázigények fényében a források és az ellátóvezetékek bővítése, diverzifikálása elkerülhetetlen ugyan, de az ellátásbiztonság továbbra is sebezhető marad. Az ellátásbiztonságból adódó kockázatok csökkentésének kulcsa nem elsősorban a drága forrásoldal bővítésében és diverzifikálásában, hanem egyfelől az államközi és az üzleti kapcsolatok erősítésében elmélyítésében, a garanciákat nyújtó intézmények működtetésében, másfelől, az EU és a hazai gázfelhasználás   racionalizálásában van.  A relatíve kisebb gázfelhasználás, a helyettesítő energia fajták növelése, stb. nemcsak az ellátásbiztonságot szolgálják, hanem egybeesnek az egyre feszítőbb környezetvédelmi követelményekkel is.