Nagyobb alázattal

Napokban tette közzé az EU illetékes Bizottsága az energiapolitika fölülvizsgálatával kapcsolatos jelentését, amely még inkább megerősíti a korábbi alapvetéseket, sőt az ellátásbiztonság és a környezetvédelem az eddigieknél is egyértelműbb prioritást kap. Nem vitatva az ellátásbiztonság és a környezeti szempontok fontosságát, de a megváltozott globális pénzügyi és gazdasági helyzetben az EU versenyképességének megóvása, erősítése aligha lehet „futottak még” jelentőségű.
Sokak megítélése szerint, az EU ellátásbiztonsággal és a környezetvédelemmel kapcsolatos céljai ugyan tiszteletre méltóak, de egyre inkább elszakadnak a realitásoktól, pontosabban az üzleti szféra rövid és hosszabb távú gazdasági lehetőségeitől, érdekeitől. Az EU energia politikai direktíváinak „önállósodása” az üzleti szférát befolyásoló és mozgató erőktől azzal fenyeget, hogy az EU jószándékú törekvése, inkább „pusztába kiáltotta szó” marad, nem ösztönös hanem inkább leszerel.
A súlyos és egyre inkább globálissá váló pénzügyi krízis és ennek nyomán kiteljesedni látszó gazdasági válság időszakában különösnek tűnik, hogy a legújabb energiapolitikai csomag minden különösebb magyarázat és indoklás nélkül, megerősíti az EU, mindenekelőtt az ellátásbiztonságot és a környezeti szempontokat teljesíteni hivatott 20-20-20 kívánsághalmazt. Pedig a különböző elemző műhelyek modellszámításai egyértelműen kimutatták, például hogy a CO2 kibocsátás 20 %-os csökkentése a korábban várható gazdasági feltételek esetében is jelentősen csökkenti az EU növekedési potenciálját, növeli az inflációt, és visszafogja a lakossági jövedelmek várható bővülését. A magas kőolajárak és a zavartalannak tűnő gazdasági növekedés időszakában is, e számítások komoly figyelmet érdemeltek volna. Napjainkban azonban a gyökeresen átalakuló pénzügyi és gazdasági helyzetben alapvető újragondolást, és gondos komplex mérlegelést feltételeznek.
Melyek azok a hosszabb távon is ható változások és módosulások, amelyek a pénzügyi krízis és a kibontakozó gazdasági válság nyomán az energiaszektor fejlesztésében figyelmen kívül nem hagyhatók. Egyrészt, egybehangzó vélekedések szerint a globális növekedés erőteljesen visszaesik, a fejlett országokban negatív előjelre vált. Bár nincs egységes vélemény a gazdasági recesszió tartósságára, de legtöbb szakértő ebben az évtizedben már nem vár érdemleges fellendülést. Másrészt, a gazdasági növekedés lassulása a fogyasztás, és ezen belül az energiafogyasztás visszaesését, de legalább is az eddig várt növekedési ütem lassulását hozza. Harmadrészt a pénzügyi krízis legvalószínűbbnek tartott hatása a pénz jelentős drágulása, a hitelezési lehetőségek beszűkülése, a kamatok és a kockázati felárak megugrása, különösen a vállalati és a lakossági hitelek tekintetében. A gazdasági növekedés és az energia fogyasztás bővülésének gyengülése a következő két-három évben a kőolajárakat a mostani viszonylag alacsony 50 dollár /hordó árszint körül tartja.
A gazdasági növekedés és az energiafogyasztás, de különös képen a pénzügyi feltételek alapvető átrendeződése, érzékenyen érinti az energiaszektor szereplőinek gazdálkodását, jövedelmük alakulását, döntően pedig a fejlesztési lehetőségüket. Rövidtávon és azonnal hatásként a tervezett beruházások halasztódnak, esetleg elmaradnak, a modernizáció erőteljesen lelassul. Ez a hatás önmagában is három-négy évvel késleltetheti az ellátásbiztonság növelését és a környezetvédelmi követelményeket teljesítő fejlesztések megvalósulását.  Nem eléggé hangsúlyozandó továbbá, hogy az energiaszektor az átlagosnál jóval eszköz – és beruházás igényű tevékenység így a pénz, drágulása a hitelezés szűkülése, a kamatok emelkedése, az átlagosnál is erőteljesebb negatív hatást gyakorol az a energiaszektorra. Az ellátásbiztonságot szolgáló diverzifikációs álmok az erősödő pénzpiaci korlátokba ütköznek.
Megítélésem szerint az EU által ismételten megerősített ellátásbiztonság és környezetvédelem célkitűzéseit szolgáló fejlesztéseket a bekövetkezett gazdasági és pénzügyi fejlemények különösen súlyosan érintik. Például a CO2 kibocsátást csökkentő ún. nem fosszilis villamos energia kapacitások (atom, víz, szél, nap) – egységi beruházás igénye a fosszilis energiahordozókhoz képest többszörösen nagyobb, így a CO2 kibocsátás, direktíváinak teljesítését szolgáló fejlesztések az átlagnál jóval nagyobb mértékben drágulhatnak, illetve bizonyos részük üzletileg megvalósíthatatlanná válik.
Nem beszélve arról, hogy az 50 dollár/hordó árszinten gyökeresen módosul a tőke – munkaerő – energia, mint termelési kombinációk helyettesítési viszonyai, így például az energiatakarékossági beruházások egy jelentős része egy új helyzetben gazdaságilag irreálissá válik. E rövid eszmefuttatást csupán jelezni óhajtja, hogy a megváltozott pénzügyi és gazdasági helyzetben még korábbi gazdasági viszonyokkal és lehetőségekkel reálisan számoló, arra épülő energiapolitikai törekvéseket is újra kell gondolni, az EU energiapolitikai direktíváinak újraértékelése pedig az elmondottak alapján többszörösen indokolt lenne.