A piac trónfosztása

február 18, 2009 — gkienergia

„Energiapolitika másként” címmel állásfoglalás jelent meg, tiszteletre méltó és nagy tekintélyű szakemberek, akadémikusok aláírásával. Az orosz-ukrán gázkrízist követő időszakban és az egyre mélyülő, növekvő aggodalmakat gerjesztő gazdasági válság közepette aligha megy ritkaság számba az ilyen és ehhez hasonló „szakmai” állásfoglalás. Az aggodalmak jogossága és a jó szándékú tenni akarás aligha megkérdőjelezhető, sőt a mostani állásfoglalásban érintett energiapolitikai kérdések legtöbbje időszerű, és általánosabb megközelítésben akár helyeselhető is.

Többé-kevésbé egyet lehet érteni, szűkebben az energiaszektorra vonatkozó közismert vélekedésekkel, például, hogy az energetika alapvető jelentőségét, meg hogy nagyon bonyolult, összetett rendszer továbbá, hogy az építési és az üzemeltetési idő nagyon hosszú, stb.. Mindezeket persze némi túlzással az informatikára, az agrárszférára, de az emberi erőforrásokra is értelmezhetjük.

Az állásfoglalásban megjelenő, és az energiaszektort érintő megállapításokhoz csupán egy-két kiegészítő megjegyzést teszek. A nemrég lezajlott orosz-ukrán gázvita és annak politikai felhangjain túl semmi sem indokolja, hogy a energetikában, az EU-ban és itthon is általánosan elfogadott - hatékonyság-biztonság-környezetvédelem - követelményrendszeréből az ellátásbiztonságának adjunk elsőbbséget. Természetesen a politika, miután az ellátásbiztonság nemzeti és kormányzati felelősség, gyakran a gazdaságossági szempontok nélkül növelni kívánja az ellátásbiztonságot. Noha közismert, hogy 100%-os biztonság nincs, ugyan akkor az ellátásbiztonság súlyos gazdasági terheket jelent az energiaszektor szereplői számára. A gyakorlatban azonban, az állam még a legkisebb ráfordításokat sem akarja megtéríteni, elismerni. Az orosz-ukrán gázvita után népszerű lehet az ellátásbiztonság gazdasági megfontolások nélküli hangoztatása, de a fogyasztók számára óriási többletköltségeket jelenthet akár a költségvetésben, akár a fogyasztói árakban jelenítik meg. Az ellátásbiztonság –gazdaságosság-környezetvédelem mögött súlyos, időben és térben nehezen harmonizálható követelményrendszer racionális kezelése helyett, érzelmi alapon az ellátásbiztonság prioritásának kimondása nem csak elsietett állásfoglalás, hanem nehezen túlértékelhető gazdaságpolitikai hiba is.

Erősen vitatható az a megállapítás is, hogy „legnagyobb probléma a gázfelhasználás megengedhetetlen túlsúlya a hazai energiamérlegben”. Megítélésem szerint ellenkezőleg: a földgáz meghatározó szerepe teszi elfogadhatóvá mind a gazdaságosság, mind a környezetvédelem szempontjából a hazai energiaszektort. A földgáz még a mai, irreálisan magas árakon számolva is versenyképes. A földgázfelhasználást tehát nem csökkenteni kellene, hanem a mai, támogatásokkal és egyéb állami beavatkozásokkal torzított ár- és tarifarendszer felszámolásával a racionális gazdálkodás elemi feltételeit kellene megteremteni.

A tekintélyes szerzők által jegyzett állásfoglalás döbbenetes része azonban, nem a szűkebben vett energiaszektor ilyen-olyan megválaszolandó kérdéseivel kapcsolatos, hanem amikor nemes egyszerűséggel kijelentik: „A kialakult pénzügyi és gazdasági válság bebizonyította, hogy az államilag nem kellően szabályozott és ellenőrzött, csak a saját önszabályozására hagyott  szabadpiaci modell megbukott”. A megállapításból adódóan kézenfekvő az a kimondani és suggalni kívánt következtetés, hogy„egyértelmű állami szerepvállalásra … időben meghozott állami döntésekre van szükség az energetikában is.„ Eltekintve attól, hogy „ a saját önszabályozására hagyott szabdpiaci modell „ ebben a tiszta formájában sehol és sohasem működött valóságosan, így a szabadpiaci modell végleges bukását talán korai megfellebbezhetetlenül kimondani. De a cél szentesíti az eszközt. Arról van szó ugyanis, hogy az energiaszektor szakembereinek egy nem jelentéktelen része – itthon és külföldön egyaránt – sosem hitt és nem tartotta működő képesnek a vezetékes energiaszolgáltatás piacosítását. Csak az „elfogulatlan” szakmai elemzésre alapozó állami döntések jelölhetik ki a helyes és kívánatos irányt.: tehát semmi piac, teljes állami, hatósági koordináció.

Kétségtelen, az EU és a hazai piacosítás eddigi törekvése enyhén szólva sem diadalmenetét, nem hozták meg a versenytől remélt kedvező hatásokat. De ebből nem következik, hogy nemcsak a piacgazdasági modell egészét, hanem a szűkebben vett energiaszolgáltatás piacát is temetni kellene, különösen az egységesülő EU energiapiacra és a várt regionális együttműködésre tekintettel. A kibontakozás rögös útja nehezen járható ugyan, de az aligha visszafelé vezet. Az állásfoglalást készítőkkel szemben az orosz-ukrán gázkrízis tapasztalati éppen nem a „vissza az állami mindenhatósághoz” szükségességét, hanem a sok sebből vérző, de működő képes piaci modell életképességét igazolta. A közösségi érdekű (?!) nemzeti érdekeket érvényesítő energiapolitika helyett pedig az EU-ba és a szűkebb – tágabb régióba szervesülő, piaci alapon működő energiaszektor kiépülését szolgáló állami szerepvállalásra van szükség.