A realitás diadala

január 20, 2015 — gkienergia

Egy hónapja, e rovatban azon meglátásomat próbáltam kifejteni, hogy az energia szektorban kibontakozó átrendeződési folyamatok – a nem hagyományos energiahordozók szerepének növekedése, a kőolaj árainak esése, a megújulók versenyképességének nem várt javulása stb. – közepette nem célszerű olyan óriási energia programokat forszírozni, mint például a Déli-áramlat vagy a Paks II.

Kétségtelen, bombaként robbant Putyin elnök és a Gazprom vezetőjének azon bejelentése, leállítják a Déli-áramlat további munkálatait. Ma még nem egyértelmű, hogy végleges leállításról vagy csupán későbbre halasztásról van-e szó. Akárhogy is áll a dolog, mindenesetre érdekes, hogy az ez ideig napirenden lévő, majd az EU programjává magasztosuló Nabucco gázvezeték után a győztesnek tűnő Déli-áramlat is elvérzett a realitások és a gazdasági racionalitások követelményein. A Nabucco végzetét döntően a világpolitikai fejlemények alapvető változásai okoztál Igazából amerikai gondolta volt, célja, hogy az Oroszországból kivált ázsiai országokban olyan demokratikus és piacgazdasági zóna alakuljon ki, amely az orosz politikai terjeszkedését és gazdasági befolyását gyengíti. A Nabucco teremtette volna meg e törekvésekhez szükséges gazdaság alapjait. Az USA azonban túl messze van Oroszország pedig túl közel ahhoz, hogy ez az amerikai álom valóra válhasson. Amikorra pedig a Nabucco EU programmá vált, a geopolitikai helyzet alapvetően módosult az érintett, jelentős gázforrásokkal rendelkező országok lényegében már az orosz érdekszférában tagozódtak, így az EU diverzifikációs törekvése sem teljesülhetett.

A Déli-áramlat is alapvetően politikai indíttatású, egyrészt a Nabuccóval szembeni alternatívát kínálta, másrészt, az orosz-ukrán konfliktus tette időszerűvé és elfogadhatóvá a nehezen értelmezhető ellátásbiztonság okán. A sors iróniájaként, az orosz-ukrán politikai, jelenleg már fegyveres konfliktus azonban egyidejűleg EU és Oroszország szembenállását is hozta., Úgy tűnik tehát, hogy a Déli-áramlat megvalósulását mindkét esetben ugyanazon, nem gazdasági jellegű megfontolások mozgatták.

Az EU egyet nem értésével, kifogásaival indokolják a döntést, de az EU kifogásai régóta ismertek és nem magával a vezeték megépítésével kapcsolatosak alapvetően, hanem az üzemeltetés módjával: pontosabban az EU országok területén létesülő vezeték használata és hozzáférhetősége a mindenkori EU szabályoknak megfelelően történjen. Ez az alapvető EU követelmény feloldható és igazából nem szolgál elégséges alapot a program törléséhez.

Megítélésem szerint, a Déli-áramlat bejelentett leállítása mögött alapvetően a gazdasági meghatározottságok és a megváltozott követelmények húzódnak meg. Ami a várható EU gázigényét illeti, a legfrissebb IEA prognózis szerint, az évtized végéig az EU teljes energia igénye inkább csökken mintsem nő. A gázigények pedig miután a megújulók fejlesztése dinamikus és az EU előírások szerint 2020-ig évi 1,5%-os energia megtakarítás kívánatos, így a közösségi gázigény valószínűleg csökken. A megépült északi gázvezeték teljese kapacitásának kihasználása, az esetleges többletigényeket megnyugtatóan fedezi.2020-ig kitekintve az EU földgázigénye a Déli-áramlat nélkül is kielégíthető.

Oroszország esetében több vonatkozásban jelentkeznek mélyreható feltételváltozások: egyrészt az orosz-ukrán konfliktus miatt, az életbe lépett gazdasági szankciók igen érzékenyen érintik a jelenlegi gazdasági feltételeket is, a középtávú kihatása azonban még inkább meghatározóak az orosz gazdaság várható növekedését illetően. Másrészt, a kőolaj világpiaci árának drasztikus esése, Oroszország két legfontosabb exporttermékének, a kőolaj és a földgáz exportbevételeit erőteljesen csökkentette, amelyek pedig az orosz költségvetés egyensúlya szempontjából meghatározóak. Tekintettel az orosz-ukrán szembenállásra, növekvő hadikiadások is a fejlesztési források visszafogását, átrendezését követeli meg. És végül, a Déli-áramlat megvalósításának költsége egyre magasabbra szökik: indulásnál 9-10 milliárd euróra becsülték a programot, később 16 milliárdra változott, a legfrissebb információk pedig 23 milliárd euróra teszik a program költségét, de hol van még a vége.

Összességében, valószínű, hogy a „sokat akar a szarka…” esetéről van leginkább szó. Magyarország azonban fellegezhet, a közel egymilliárd eurós hitelt nem kell felvennie és megszabadul egy több évtizedes kitekintésben is bizonytalan megtérülést ígérő kolonctól.

2014. december 17.