Rekviem a földgázért.

november 29, 2012 — gkienergia

Bár a 2008 második felében kirobbant pénzügyi-gazdasági válság végét nehéz lenne megjósolni, az már bizonyosan állítható, hogy sok vonatkozásban fordulópontot hozott az energia-szektor eddig meghatározónak és tartósnak gondolt folyamataiban. Az időbeni egybeesés persze még nem egyértelmű bizonyíték az energia-szektorban kibontakozó változások és a válság ok-okozati kapcsolatának szorosságára, de generáló hatása megkérdőjelezhetetlen.

Az energia-szektor legáltalánosabb és gyakran egymásnak feszülő alapvetései – hatékonyság, ellátásbiztonság, fenntarthatóság – ugyan változatlanok, de az alapvetések gyakorlati érvényesítésének globális feltételei átalakulóban vannak. Az egyik – talán a legfontosabb módosulás – hogy a korábbi dinamikus energiaigény növekedés, részben a visszaesett növekedés, részben a magasra szökött energiaárak és végül a fenntartható fejlődés növekvő kényszere miatt csendesülni látszik. A fejlett országok egészében lényegében stagnálás, néhány meghatározó országban pedig igénycsökkenés valószínűsíthető. A másik, a hagyományos energiaforrásokban ma meghatározó szerepet játszó szénhidrogének nem hagyományos, de ma már versenyképesen kitermelhető készleteinek drasztikus bővülése. A nem hagyományos szénhidrogén források kiaknázásának felfutása a következő évtizedben nem csak az eddig gondolt szűkösséget és a kínálati lehetőségeket értékeli át, de minőségileg átformálja az eddigi globális szénhidrogén kereskedelem viszonylatait, meghatározó pólusait. Ennek a folyamatnak talán a leglátványosabb eleme, hogy az USA világkereskedelemben meghatározó import pozíciója az ellenkezőjére változhat.

Miután beindult és az évtized végére már nagy jelentőségűvé váló átrendeződés alapvetően módosítja a szénhidrogén fogyasztók és termelők, a kereslet-kínálat mostani földrajzi polarizációját, új hatalmi és gazdasági viszonyokat teremtve. Az eddigi termelő és fogyasztó térbeni elkülönítettségével szemben, a kiegyenlítettebb viszonyok a monopol pozíciók gyengülésére és a tényleges piaci erők szabadabb érvényre jutására utalnak. Ebben a várható helyzetben szükségszerűen új megközelítésben értelmezendő az ellátásbiztonság növelésének, az importfüggőség csökkentésének politikailag feltupírozott, a gazdasági és a környezeti követelményeket is háttérbe szorító volta.

Úgy tűnik tehát, hogy a világ energia-szektorában sok vonatkozásban újszerű trendek érvényesülnek, ebből következően a nemzetközi helyzethez és az ott érvényesülő átrendeződésekhez ezer szállal kötődő és azok által erősen determinált hazai energiapolitikának is erre tekintettel kell lennie. Itt és most, a hazai gáz-szektor politikai, gazdaságpolitikai megítélésének újragondolását vetem fel. Az elfogadott és érvényben lévő energiapolitika az atom-szén?!-megújulók szent hármasságában jelöli meg a jövőt és a „függetlenedés az importfüggőségtől”, minden gazdasági megfontolástól függetlenített jelszavát hangoztatja. Hogy az utóbbi mennyire polgári jogot nyert, mi sem mutatja jobban, mint hogy a sajtóban egy-egy megújuló projekt hasznosságát nem a gazdasági megtérülés szokásos mutatószámaival értékelik, hanem hogy – kerül, amibe kerül – mennyi földgázt takarít meg.

Az utóbbi években megbízhatónak tekinthető nemzetközi szervezetek a földgáz aranykoráról beszélnek, s a következő két-három évtizedben a prognózisok a földgáz jelentősebb növekvő arányát prognosztizálják. Az importfüggőség csökkentésének kétes jelszava miatt, az egyébként igen jó hatásfokú, jól szabályozható, kiépített infrastruktúrára támaszkodó hazai földgázhasználat az utóbbi években vergődik a csúcsfelhasználáshoz képest, amely 14,5 milliárd m3/év volt, jelenleg a 11 milliárdot sem éri el. A jelentős csökkenésben persze a magasra szökött árnak és a nem mindig takarékos felhasználásnak, továbbá a lakossági kényszer-megtakarításnak is komoly szerepe van.

Megítélésem szerint, súlyos ellentmondás van egyrészt, a földgázfelhasználás mindenáron csökkenteni szándékozó célkitűzés, másrészt a várható földgázbőség és a szolidabb jövőbeni árváltozás között. Újragondolást kíván az is, hogy miközben a földgáz nem kívánatos energiahordozó, miért vagyunk érdekeltek a Magyarországot is érintő valamennyi nemzetközi projekt megvalósításában, a közel a 6,5 milliárd m3-re tehető tárolókapacitás mellett. Földgázhasználatunk jövőbeni megítélésénél nagyon fontos feltételként kell számba venni, hogy a mostani, az olajár változással összefüggő árképzés már jelenleg is csak részben működik, az olajtól elszakadt, ténylegesen önálló gázáralakulás csak idő kérdése.