Az útkeresés keservei

december 16, 2015 — gkienergia

Bár nincs emberfia, aki meg tudná határozni, hogy pontosan mit is jelent kormányzatunk által hirdetett és a gyakorlatban érvényesített nem ortodox gazdaságpolitika, de egyre inkább olyan kép rajzolódik ki, hogy a piacgazdaság pozitív, felhajtóerői határozottan gyengülnek, miközben az erőteljesebbé váló állami „mindenhatóság” szokásos negatív hatásai látványosabban felszínre törnek. Az öszvér gazdaságpolitika úgy tűnik sikeresen ötvözi a verseny kiiktatásából fakadó kedvezőtlen hatásokat, a ki nem mondott rövidtávú politikai célokkal átszőtt állami beavatkozásokkal.

Természetesen sem elméletileg, sem a gyakorlatban nem zárható ki egy olyan ötvözete a piacgazdaságnak és az állami szerepvállalásnak, amely a gyorsan változó globális technikai, politikai és gazdasági viszonyoknak jobban megfelelve elősegíti egy ország felzárkózását, gyorsabb növekedését, de a hazai útkeresés a környező országokhoz képest Magyarország számára egyértelmű és fokozatosan növekvő fejlettségi leszakadást hozott. Azzal együtt is, hogy a 2014. évi 3,8%-os és a 2015. évi 2,7% közeli növekedés az EU összevetésben tiszteletreméltó teljesítménynek ítélhető.

Történelmi rálátás hiánya miatt elsietett lenne a hazai nem ortodox gazdaságpolitika eredményességéről végleges véleményt mondani, de azt bizonyossággal állíthatjuk, hogy Magyarország külső megítélésében már eddig is nehezen gyógyítható sebeket ejtett. Ennek egyik megnyilvánulása az országok hitelképességét minősítő intézmények a hazai politikai és részben szakmai elvárásokkal szemben továbbra is bóvli, tőkebefektetésre nem javasolt kategóriában hagyták Magyarországot. De a sorozatos EU szabályszegési eljárás is erről a tőről fakad. Sokan úgy gondolják, hogy függetlenül az elmaradt felminősítéstől a nemzetközi befektetők a gyakorlatban már felértékelték gazdaságunkat. E véleményeket cáfolni látszik a rendkívül alacsony szintre esett külföldi tőkebeáramlás, sőt a megfigyelhető és erősödő tőkekiáramlás.  A nemzetközi bizalmatlanság azzal kapcsolatos, hogy a gazdaság állapotát, fejlődőképességét meghatározó mutatókat – növekedési ütem, adósságállomány, költségvetési hiány – olyan módon és eszközökkel sikerült javítani, amelyek egyrészt a romló versenyképességünket nem fordították az ellenkezőjére, másrészt a rövidtávú mutatók javultak ugyan, de a távlatosabb jövő rovására és végül az egyes területek terheinek átrendezése makrogazdasági szinten „a döglött lóval” kapcsolatos hatásokra hajaznak. Csak néhány példát említve: a mintegy 3 ezer milliárdos nyugdíjalap államosítása, az oktatás és az egészségügy súlyának szisztematikus csökkentése a kiadásokon belül tipikusan a jelen és a jövő közötti költségátrendezés esete, amelynek azonban a hosszabb távú növekedésre neheze túlbecsülhető negatív hatásúak lesznek.

A bankrendszer és más területek különadója ugyan a költségvetés egyensúlyát 1,5-2 százalékponttal javították, de a hitelezés leállása a növekedési potenciál határozott gyengülését hozta. Ráadásul a banki hitelezés helyébe az MNB által gründolt NHP-k erősen vitatható megoldás és csak nagyon gyengén szolgálja a gazdaság versenyképességének erősödését. Megítélésem szerint a 2014-2015. évi viszonylag magas növekedési ütem és az NHP időbeli egybeesése nem igazolja annak hatásosságát. Nem is említve, hogy a 2014-15. évi érdemi növekedést minden elfogulatlan megítélés részben a korábbi autóipari beruházások termőre fordulásával, részben az időszakra koncentrált EU-támogatásokkal kapcsolja össze.

A látszat és a valóság eltérései magyarázzák azt a bizalmatlanságot, amely a magyar gazdaság eddigi fejlődésének megítélésével kapcsolatos. A bizalmatlanság jogosságát igazolja, hogy a következő évekre az ismert prognózisok nagy része a növekedési dinamikák csökkenését valószínűsíti. Ezek szerint a több ezer milliárdos EU-fejlesztési támogatások csak a felhasználás időszakában járultak hozzá a GDP növekedéséhez, növekedési potenciálunkat lényegében érintetlenül hagyták. Részben mert általános a megítélés, hogy az EU-programoknál jelentős túlárazás történt, továbbá a támogatások felhasználásának szerkezete csak távlatosan és véletlenszerűen járul hozzá növekedési potenciálunk erősítéséhez. (Szerencse, hogy támogatásokról és nem hitelekről van szó.)

Gazdaságpolitikánk nem ortodox megjelölése aligha nem indokolt, ugyanis valójában már nem a piacgazdasági működési zavarainak korrigálását célozza, hanem annak helyettesítését. A probléma csak az, hogy a szűkebb környezetünkben, az EU-ban, de globálisan is a piaci szereplők más logikára járnak, és nem csodálkozhatunk, ha bizalmatlanok. A bizalmatlanság tartós fennmaradása, esetleges további erősödése pedig egy erőteljesen nyitott gazdaság számára semmi jót nem ígér.

 

Világgazdaság, 2015. december 16