Csak reálisan

Ha mást nem is, azt megtanulhattuk az elmúlt hónapokban, hogy a kőolaj árával kapcsolatban nincsenek határok. Bár még korainak tűnik a 120 dollár/hordó kőolaj árnak a makrogazdaságra gyakorolt hatását értékelni, de az amerikai jelzálog válság kiváltotta pénzügyi megrázkódtatásokhoz hasonló következmények a világgazdaságban egyelőre nem jelentkeznek, sőt a 70-es évek drámai áremelkedésével együtt járó társadalmi-gazdasági megpróbáltatások sem mutatkoznak.
Az, hogy a nominál árak 120 dollár/hordó árszintre ugrottak, ugyanakkor pedig a világgazdaságban ezzel összefüggésben drámai eseményekre ez ideig nem került sor, a valós változásokat reálisabban tükröző tényezőket és körülményeket érdemes megemlíteni. Elsőként, de nem a legfontosabb, hogy például a dollár árfolyama az euróval szemben az utóbbi években közel felére csökkent. A másik, hogy a kőolaj reálára – amennyire a szakértői számításoknak hinni lehet – a jelenlegi 120 dollár mellett sem éri el a 80-as évek elején kialakult reálárakat. 1985-2005 között a kőolaj reálára csökkent, figyelembe véve a fejlett országok átlagos inflációs rátáját, különösen pedig a fejlett országok export-árindexei alapján. Ebben a megvilágításban pedig nem is annyira a mostani magas árszint kíván magyarázatot és indoklást, hanem sokkal inkább az, hogy az egyébként is szűkös, meghatározó energiaforrás és az előtérbe került környezetvédelmi követelmények fényében miért is értékelődött le a többi energiahordozó árcentrumát is jelentő kőolaj, kinek az érdekét szolgálta a két évtizedig érvényesülő leértékelődési folyamat. És végül a mostani helyzet értékelésénél nem tekinthetünk el attól, hogy a fejlett országokban különösen, de globális kitekintésben is, az elmúlt negyedszázadban olyan növekedési trend érvényesül, amely átlagosan mintegy 50%-kal csökkentette az egységnyi GDP-hez felhasznált, naturáliában mért energiafelhasználást. A kőolaj esetében a fajlagos mutató még az átlagosnál is erőteljesebben javult.
A kőolaj árban az utóbbi időben bekövetkezett drasztikus drágulás az említett körülmények, tényezők fényében nem minősíthető rendkívülinek és különösen nem trend-fordulásnak hiszen „csak” az elmúlt két évtized nagy leértékelődés torzulását korrigálta. A globális és a fejlett országok szempontjából tehát a nem várt áremelkedés, figyelembe véve az igen jelentős fajlagos felhasználási mutatók javulását és az 1980-as évekhez viszonyított reálárakat, igazából a termelés, a növekedés teljes ráfordításain belül a reál energiaköltségek ez ideig inkább csökkentek, s ma közel azonosak, mint negyed százada. Ebből az is következik, hogy globálisan, de különösen a fejlett országok tekintetében a kőolaj reálárának bemutatott alakulása fontos, pozitív hatású növekedési tényező volt. A mostani igen magas és tartósnak ígérkező kőolajárak azt valószínűsítik, hogy a kőolaj és általában az energiahordozók felértékelődése a jövőben gyengíti majd a növekedési potenciált. Az eddigieknél nagyobb jelentőségűvé válik a növekedés és az energiafelhasználás közötti kapcsolat, az egységnyi növekedés energia szükségletének az eddigieknél is erőteljesebb mérséklése. Ebben az összefüggésben a mostani kőolaj árak nemcsak az energia megtakarításra ösztönöznek, hanem a halaszthatatlanná váló környezetvédelmi követelmények valós teljesítését is elsegíthetik.
Tudom, a magyar gazdaság adott helyzetében „istenkáromlásnak” ítélhető az árnövekedés hosszabb távú pozitív hatásainak akárcsak az említése is. És valóban, az EU-ban egyik legmagasabb energiahordozó import-arány mellett nálunk a bekövetkezett kőolaj árnövekedés súlyosan növeli a folyamatban lévő egyensúly-javító gazdaságpolitika gondjait. Elsőként talán az elmúlt két évben is jelentkező, de 2008-ban bizonyosan felerősödő csere-arányromlás említhető, amely növekedésünk igen alacsony ütemét, legalább 0,5% ponttal csökkentheti. További gondok abból adódnak, hogy számításaink szerint a magas olajárak tartóssá válása esetén annak közvetlen hatásaként 0,7% ponttal növekszik az infláció, a közvetett hatásokat is számítva,- például földgáz- az infláció erősödése meghaladhatja az 1% pontot. Tekintettel arra, hogy 2008-ra tervezett reálkeresetek növekedése valószínűleg nem haladja meg az 1%-ot így az olajdrágulás elviszi a remélt lakossági jövedelemnövekedés egészét. Nem vitatható tehát, hogy rövid, de még középtávon is a mostani olajár-sokk a hazai gazdasági kilábalás fájdalmait egyértelműen jelentősen megnöveli és ezt a többlet terhet aligha teszi elviselhetőbbé a magas árak által kikényszerített jövőbeni fenntartható fejlődés esélyeinek megnövekedése.