Új laptoppal a fenntarthatóbb jövőért
Mostanában rengeteget foglalkozom azzal, hogy minél környezettudatosabb életet éljek. A trendi Plastic Free July kezdeményezésen túl, amely a szociális médiákon hódított idén júliusban, vagy a Zero Waste mozgalomhoz való csatlakozáson kívül, megpróbálkoztam a lakásom a lehető leginkább energiatakarékossá tenni.
Érdemes ilyenkor kis lépésekben kezdeni. Először én is csak az izzókat cseréltem ki, a valamivel drágább, de élettartamukat tekintve jóval hosszabb – tehát kifizetőtöbb – energiatakarékos verzióra. Ezután lassanként a többi elektronikai cikket is lecseréltem a jóval gazdaságosabb AAA-s verzióra, persze, ez nem ment egyik napról a másikra, mint a villanykörték, azért egy mosógép vagy egy hűtő cseréje már csak anyagi szempontból sem olyan pofonegyszerű, mint becsavarni egy másik izzót az éjjelilámpába.
Még ezek előtt azonban lecseréltem a tévém – arra egyébként is ráfért már a vérfrissítés, ha hiszitek, ha nem, nekem ez az első lapos tévém! És a televízióval párhuzamosan a laptopom is. A laptopvásárlással kapcsolatban azonban kimondottan kényes vagyok. Nem azért, mert akkora szükségem lenne egy gamer pc-re, sőt, pont az ellenkezőjéről van szó esetemben, ha illik ilyet kijelenteni. Én nem használom sem játékra, sem a munkámhoz, sem komolyabb programok futtatására a laptopom, igazából csak szövegszerkesztő és PDF olvasó van kábé rajta, ezekre viszont nagy-nagy szükségem van, hiszen nemrég iratkoztam be a második egyetememre, és némileg meglepődve tapasztaltam, hogy manapság szinte lehetetlen egyetemre járni egy jó laptop nélkül. Megkönnyíti a jegyzetelést, ha az ember magával viszi az órákra, és mivel az ökológiai lábnyomom kívánom épp csökkenteni, az fontos szempont, hogy így nem kell azt a rengeteg füzetet megvásárolnom, amire szükségem lenne az órákon történő jegyzeteléshez. E-maillel vagy különböző chateken tudom legegyszerűbben tartani a kapcsolatot a csoporttársaimmal, online kapjuk a legtöbb anyagot, házi dolgozatokat kell itthon írni stb. Nem akartam tehát csúcskategóriás gépet, viszont mindenképp valami megbízhatóra volt szükségem, nekem aztán nem kell az, hogy egyszer csak jókedvében ne induljon el, elvesszenek adatok róla, meg ki tudja még hányféle módot ismer arra egy számítógép, hogy megtréfálja a használóját.
Némi keresgélés után jöttem rá, hogy ha nem vagy vérprofi, akkor tök nehéz eligazodni az interneten fellelhető rengeteg laptop között… Fogalmam sem volt ugyanis, hogy milyen paramétereket kell nézni, milyen processzor az ideális stb. Emlékeztem azonban, hogy egyik ismerősöm nem is olyan rég az elromlott laptopját a PCmentorhoz vitte. Mivel arra is emlékeztem, hogy elégedett volt a szolgáltatással, rákerestem a weboldalukra. Számítógép és Laptop Szerviz – Budán és Pesten is – 2019 – PCMENTOR – ez áll a weboldalukon, de ez nem igazán tántorított el, hiszen arra is emlékeztem, hogy ez a bizonyos ismerősöm megjegyezte, hogy nemcsak javítanak, forgalmaznak is gépeket. Mivel tényleg van Számítógép és Laptop szervizük Pesten és Budán is, nem volt nehéz eldönteni, hogy engem a budai érdekel, és kimondottan örültem annak, hogy egyébként közel is lakom hozzá. Ráadásul nemcsak, hogy segítettek nekem egy új laptopot vásárolni, még fel is vásárolták a régi gépem, így nekem nem kellett azon gondolkodnom, hogy mit fogok majd kezdeni vele a csere után.
Tudom, az emberben ott a szkepszis, hogy olyan helyen kérjen tanácsot laptopvásárlás ügyében, ahol egyébként árulnak is laptopot, hiszen simán megvan rá az esély, hogy rád tukmálnak akármit, mondván, nekik eladó. Én azonban hiszek benne, hogy annál okosabb vagyok, mintsem ennyire könnyű legyen átejteni. Úgy mentem be hozzájuk, hogy csak akkor fogok vásárolni is, ha nagyon meggyőzők lesznek! A hozzáállással egyébként nem is volt semmi problémám, tényleg, egy rossz szavam nem lehetne rájuk, rendkívül segítőkészek és kedvesek voltak, és inkább éreztem azt, hogy tényleg figyelembe veszik az igényeim, és őszintén szeretnének nekem segíteni, mintsem azt, hogy rám akarnak tukmálni egy gépet, csak hogy szabaduljanak tőlem minél hamarabb. Nagyon meg voltam elégedve velük, biztos, hogy legközelebb is hozzájuk megyek, ha bármi problémám van – főleg, hogy garanciát is vállaltak a gépre, de azért remélem, hogy nem egy meghibásodás miatt fogom őket viszontlátni, hanem mondjuk csak egy sima karbantartási látogatás ürügyén.
A segítségüknek köszönhetően nemcsak az új laptopommal lehetek nagyon elégedett, hanem azzal a ténnyel is, hogy az elmúlt időszakban úgy érzem, rengeteget tettem az ökolábnyomom minimalizálása érdekében.