A térhódító megújuló energia

A múlt hónapban, amikor megjött a villanyszámla és megláttam a csekken szereplő összeget, úgy meglepődtem, mint még soha életemben. Nem is emlékszem, mikor adtam ki ennyi pénzt egy összegben bármire is. Hirtelen nagyon feldühödtem, hogy ez mégis hogy fordulhat elő, biztos valami adminisztrációs hiba történt.

Már nyúlni is akartam a telefonom után, de a következő pillanatban pedig csengett egyet a mikró, hallottam, ahogy forr a víz a villanytűzhelyen és, hogy két különböző műsor szól a tévékből két külön szobában, úgy, hogy az egyiket senki nem nézi. Elindultam, hogy kikapcsoljam és azt vettem észre, hogy a konyhában, az előszobákban, a nappaliban és a hálóban is ég a villany. És azt hiszem megértettem a magas villanyszámla okát.

Elgondolkoztam, hogy régen az emberek és a családok mennyi pénzt megspóroltak azzal, hogy nem használtak áramot. Még ha nem is tudtak róla azokban az időkben. Villany helyett gyertyákkal vagy fáklyákkal világítottak, tűzön főztek, a mosakodáshoz is ugyanígy melegítették meg a vizet, nem tévéztek, hanem olvastak vagy történeteket meséltek egymásnak. Nem voltak telefonok, amiket tölteni kellett, sem különféle elektromos berendezések, amik fogyasztották volna az áramot és ezáltal szűkítették volna a családi kasszát. Az elektromosság pedig ma már annyira az életünk részévé vált, hogy nem is tudnánk meglenni a régi időkben. Persze, jó és hasznos felfedezés volt a villamos energia, de sajnos ez elkényelmesedéshez vezetett, ami pedig pazarláshoz. A folytonos villanyégetés nem csak magas villanyszámlát eredményez, de a Földünknek sem tesz jót. Hiszen a Föld népességének éves energiakészletének felhasználását minden évben, egyre korábban lépjük át. Ezt a napot pedig a túlfogyasztás napjának nevezik. Ez azt jelenti, hogy attól a naptól kezdve, minden egyes fölösleges villanykapcsolással, tévé bekapcsolásával rontunk a Föld állapotán.

Én abszolút híve vagyok minden hasznos és értelmes technológia újításnak, és figyelemmel követem a modern világ fejlődését. Ezért is örülök annak, hogy a megújuló energiaforrások egyre nagyobb teret hódítanak és, hogy egyre több épület tetején látok napelemeket. Kicsit jobban utána olvastam a témának és láttam, hogy újabban elég sok ilyen jellegű beruházás történik, és szépen sorban épülnek napelem erőművek. Ezért arra gondoltam, hogy a következő társasházi gyűlésen felvetem én is ezt az ötletet. Az ilyen jellegű beruházásokat természetesen magánszemélyek nem képesek finanszírozni, egyrészt azért, mert egy kertes háznak nincs szüksége ekkora energiára, másrészt pedig igencsak költséges vállalkozás.

Napelem erőművek
Napelem erőművek

Így hát elkezdtem keresgélni az interneten és sikerült találnom egy oldalt, amely napelemek telepítésével és kivitelezésével foglalkozik.

De mielőtt belevágnék jobban a témába, fontos tisztázni, hogy mire is jó tulajdonképpen egy napelem. A napelemek olyan technológiai eszközök, amelyek a Napból érkező energiákat alakítják át elektromos árammá. Vagyis természetes energiaforrás felhasználásával megkaphatjuk ugyanazt a teljesítményt és végeredményt, emellett ugyebár nagy előnye, hogy sosem fogy el. A napelem erőmű elnevezéséből kiindulva pedig rájöhetünk, hogy napelem erőműnek nevezzük azokat az egységeket, amikor nagyon sok napelem van egymás mellé helyezve ugyanazon területen és ezek összekapcsolva, együttesen működnek. Hiszen minél több van összekapcsolva, annál több energiát képesek előállítani.

Visszatérve az önálló spórolós, világot- és lakóközösséget megmentő akciómra: rövid keresgélés után találtam rá a már említett honlapra. Ahogy elolvastam a tájékoztatást egyből tudtam, hogy őket kerestem, hiszen közvetlen, barátságos hangvételben szólítják meg a potenciális ügyfeleket, ami számomra valamilyen különös oknál fogva igencsak fontos, illetve külön kiemelték a számomra két legfontosabb szempontot: az anyagiakat és a környezetvédelmet. Hiszen mi is lehetne jobb annál, hogy spórolhatok, ráadásul úgy, hogy a Földnek is jót teszek vele?

Ahogy jobban megismertem a céget, úgy éreztem nagy szerencsém van, hiszen leginkább nagyobb projekteket vállalnak, elsősorban tehát nem magánszemélyek részére irányul a tevékenységük, és nekem pont erre volt szükségem.

Az ilyen nagy jellegű beruházásokat természetesen magánszemélyek nem is igazán lennének képesek finanszírozni, egyrészt azért, mert például egy kertes háznak nincs szüksége ekkora energiára, másrészt pedig igencsak költséges vállalkozás.

A költségeket tekintve újfent úgy éreztem, hogy jó helyen járok, hiszen különböző pályázati lehetőségek is nyitottak az általam talált honlap szerint, illetve személyre szabott árajánlatokkal dolgoznak, melynek során meg kell adni például az éves áramfogyasztás mennyiségét és forintban értendő összegét is. Ez pedig azt gondolom, mindkét félnek előnyös, hiszen növeli a megrendelők bizalmát feléjük az, hogy nem egy adott sablon terv szerint adnak ajánlatot, hanem valóban gondosan megtervezik a napelem erőművek milyenségét és ennek megfelelően dolgozzák ki a költségvetést. Ebből pedig arra tudok következtetni, hogy számukra a környezetvédelem és a Föld megóvása az elsődleges szempont. Emellett azt is tükrözi a személyre szabott tervezés, hogy nagy szakmai értelemmel rendelkeznek és fontos számukra, hogy olyan ajánlatot adjanak ki a kezükből, ami reális és megfelel a valóságnak. A vásárlóbarát hozzáállást is szimpatikusnak találtam, hiszen adataink megadásával visszahívást lehet kérni tőlük, ami például számomra kifejezetten előny, mert hajlamos vagyok elfelejteni még a legfontosabb dolgokat is.

Referenciáik számomra kifejezetten meggyőzőek voltak, illetve korábbi partnerük is kiemelte a kedvező árakat és a pályázati lehetőséget is. Amellett sem tudtam elmenni, hogy a honlapon olvasható visszajelzések alapján nem hagyják kérdések és kétségek között a megrendelőt, hiszen készséggel állnak a rendelkezésükre, megválaszolva minden kérdést, akár személyesen a helyszín felmérése és a napelemek telepítése során, akár telefonon vagy e-mailen keresztül a későbbiek során is. Vagyis nem csak a megrendelés fontos számukra, hanem maga a megrendelő is. Ezt azért tartom kiemelten fontosnak és pozitívnak, mert hiába egyre elterjedtebbek a megújuló energiák és a napelemek használata, a hétköznapi ember ezekről sajnos csak keveset tud, magától nem biztos, hogy meg tud oldani, vagy fel tud mérni egy esetleges problémát a későbbiekben. Fontos, hogy a megrendelőt tájékoztassák a munka menetéről is és minden olyan információval ellássák, amit tudnia kell, ami hasznára válhat az évek során.

Mindezek mellett találhatunk még információkat egy 2020-ig tartó, vállalkozásoknak szóló napelem pályázatról, ami a sikeres pályázónak három millió forintnyi vissza nem térítendő anyagi támogatást jelent, a Sharp napelemekről, illetve a magyarországi energiafüggetlenség terveiről és jelenlegi helyzetéről.

A fentiek fényében azt gondolom, nem lehet véletlen, hogy korábbi, elégedett ügyfeleik között szerepel egy önkormányzat, egy egészségház és egy fémipari üzem is. Mivel ez egy igen hosszútávra szóló vállalás, ezért kiemelten fontosnak tartom, hogy a legjobb és legszimpatikusabb kivitelezőt válasszuk. Én is így tettem, ezért a honlap címét el is küldtem az illetékesnek és most már csak arra várok, hogy mikor keresi fel őket. Na meg persze arra, hogy ne kapjak többé ilyen magas villanyszámlát.