Megkerülhető-e az atomenergia?!

augusztus 6, 2007 — gkienergia

Ma még nehéz egyértelműen megítélni, hogy a fölröppent atomerőmű-építési szándék a nyári uborkaszezon, egy rosszul értelmezett nyilatkozat számlájára írandó-e, vagy komolyan veendő üzleti projekt. Ettől függetlenül is, az atomerőmű-építés felvetése előbb-utóbb aktuálissá válik, hiszen a most formálódó energiapolitikánk egyik megválaszolandó kérdése is. Abban talán ma már szakmai egyetértés van, hogy a Paksi Atomerőmű megtartása, a folyamatban lévő élettartam-hosszabbítás semmi mással nem helyettesíthető fontosságú. Abban a kérdésben, hogy a közel 2000 MW-ra bővülő atomerőmű kapacitást kell-e, és reálisan mikor szükséges és indokolt bővíteni, az energiapolitikai koncepció egyértelműen nem foglal állást, de a lehetséges fejlesztési alternatívák között említi.
Az aktualitás abból is fakad, hogy az EU-ban is megfigyelhető paradigmaváltás az atomenergia felhasználását illetően. Egyfelől, a jelenleg meghatározó jelentőségű szénhidrogének árának drámai megnövekedése, másfelől a Kyotoi Egyezményben vállalt CO2-kibocsátási normák nem teljesülése a felmelegedéssel kapcsolatos mind szélesebb körben felfokozott aggodalmak és végül, az EU energiaellátás biztonságával összefüggő sebezhetőség és kockázatok miatt az utóbbi évtizedekben tapasztalt negatív hozzáállás alapvetően változóban van. Hozzáteszem az EU két meghatározó országában Franciaországban és Németországban gyökeresen eltérő megítélés érvényesül. Franciaország mindig is az atomerőműre alapozta villamosenergia-szektorának kiépítését, Németországban pedig törvény tiltja az atomerőmű építését. Bár a legújabb EU direktívák nem egyértelműek, de a deklarációkban a korábbi elhanyagoló szemlélet alapvetően módosult.
Igazából azonban, az atomerőmű építésének indokoltsága a hazai villamosenergia-igények várható alakulásából vezethető le. Az általunk végzett legfrissebb, 2030-ig szóló villamosenergia-igény prognózis éves átlagban 1,8 %-os villamosenergia-igény növekedést valószínűsít, de egy erőteljesebb energiatakarékossági program érvényesülése esetén sem mérsékelhető évi 1,5% alá. A 2006. évi 43 TWh fogyasztás 2030-ra 65 TWh-ra, közel 50%-kal növekszik. Ezzel együtt is, a mostani 8800 MW erőmű-kapacitás bővítését nem elsősorban a villamosenergia-igények növekedése indokolja, hanem az időközben elkerülhetetlenné váló leállítások, erőmű-selejtezések. A hazai erőműpark egy jelentős hányada már most is elavult, rossz hatásfokú, leállításuk a következő évtizedben megkerülhetetlen. Számításaink szerint, 2030-ig mintegy 8500 MW erőmű-kapacitás megépítésének igénye jelentkezik. Ez azt jelenti, hogy 2030. után a most működő erőművek közül, az atomerőművön kívül, csupán az utóbbi években épült korszerűnek tekinthető földgázalapú, mintegy 2000-2500 MW-ra becsülhető kapacitás marad rendszerben.
Ha nem akarunk a mostani kényszeres helyzetben tartósan megragadni, akkor már most érdemes gondolkodni és előkészületeket tenni arra, hogy a következő évtizedekben megépítendő 8500 MW kapacitás milyen tüzelőanyag-bázisra épüljön. A következő 4-5 évben ugyanis – részben a megvalósíthatóság időkorlátja miatt –lényegében csak a földgázra épülő kisebb kapacitások gyors üzembe állítása jöhet számításba, eltekintve a kisebb jelentőségű megújuló energiaforrásoktól. Bár a tudományos-technikai fejlődés gyors, az általános elfogadott megítélés szerint, 2030-ig a most ismert és széles körben rendszerbe állított – atom, szén, földgáz, megújuló – erőforrásokon túl, nem ígérkezik más jellegű tüzelőanyag-forrás a villamosenergia-szektor számára. A magyar szűkös természeti adottságok mellett számításba jöhet még az igények importból történő kielégítése. A szakma erről hallani sem akar, és valóban, ez a megoldás kockázatokat hordoz, így inkább a mostani importarány prognosztizálható.
Megválaszolandó kérdés tehát, hogy a 8500 MW kapacitás milyen tüzelőanyagra épüljön. Megítélésem szerint még igen kedvező változások és igen jelentős állami szerepvállalás mellett sem lehet a megújulókra épülő kapacitás 2500-3000 MW-nál nagyobb, a hazai szén pedig szűkös, de igazából a környezeti problémák tűnnek megoldhatatlannak. A valós kérdés tehát igazából csak az, hogy földgáz vagy atom? A kézenfekvő válasz aligha lehet más, minthogy olyan tüzelőanyag-mix kívánatos, amelyben az atomerőmű kapacitás bővítése aligha kerülhető el. Mert a különböző alternatívákat józanul kell megítélni, ugyanis valamennyi energiaforrás súlyos gazdasági, környezetei és ellátásbiztonsági kockázatokat hordoz. Jó lenne legalább ezekben az alapkérdésekben politikai és társadalmi közmegegyezésre jutnunk.