Rászorultsági elv, de hogyan?

november 23, 2006 — gkienergia

Úgy tűnik, hogy a politika „szent tehenének” fokozatos agóniája 2007. január elsejétől elkerülhetetlenül beindul. Fogas kérdés lehet a politikai elemzők számára, hogy a két egymást követő választási harcokban miért is vált központi témává a lakossági gázár ügye. A dolog politikai pikantériája, hogy az egymásnak feszülő politikai erők lényegében azonos platformon állnak: a lakosságot meg kell védeni a valós költségeket tartalmazó gázár elviselhetetlen terheitől. 2002 előtt döntően arról volt szó, hogy a piaci típusú, világpiaci bázisú költségeket a hatósági árak nem tükrözték, így a gázüzletágat csak jelentős veszteséggel lehetett fenntartani. 2002 után pedig, a megtöbbszöröződött világpiaci árak hatásait igyekeztek negligálni.
A kompenzációs gázárrendszer bevezetése idején indokként, a világpiaci árbázis alapján, a hazai gáztermelésnél jelentkező bányajáradék ítéltetett olyannak, amely a kompenzációs rendszer forrásául szolgált. A hazai föld kincsét képező itthoni földgázterhelés járadéka, így nem a költségvetés bevételeit növelte, hanem a lakossági gázfogyasztás terheit mérsékelte. Az indulásnál is hamis gazdasági okoskodás politikailag jól eladhatóvá, az érintettek körében pedig nagy egyetértésre talált. Időközben azonban a gáz ára 70 dollár/1000 m3-ról 260-280 dollár/1000m3-re emelkedett. Az importárak növekedése növelte ugyan a hazai termelésű gáz bányajáradékát, de jóval szerényebben nőtt, mint ahogy az emelkedő árak a kompenzációs forrásigényeket megemelték. 2007-re a jelenlegi kompenzációs rendszer már 200 milliárd forintos költségvetési kiadást feltételez, miközben a bányajáradék 60-70 milliárd forintra becsülhető. Mindezeken túl, a Konvergencia Program a költségvetési hiány drámai csökkentését fogalmazta meg, így a 2007-es költségvetés a kompenzációs keretet 120 milliárd forint körüli összegben maximálta.
A lakossági gázár eddigi támogatási rendszerének átalakítását tehát közvetlenül és meghatározóan a költségvetési kiadások csökkentése kényszeríttette ki. A gázár-támogatás eddigi rendszere azonban, a költségvetés kényszerétől függetlenül is, társadalmilag méltánytalannak, gazdaságilag pedig irracionálisnak tekinthető, így átalakítása nemcsak kényszer, hanem társadalmi és gazdasági követelmény is.
A 2007. január elsejével életbe lépő új gáztámogatási rendszer nagyon sokféle szempont figyelembe vételével készült kompromisszum. A sokat hangoztatott és az új támogatási rendszer alapeszméjét jelentő rászorultsági elv kétségtelenül meghatározóan jellemzi az új támogatási modellt, hiszen, a háztartások legszegényebb 20-25%-a az eddigi támogatásokat kapja, de a legmagasabb jövedelmű 30-35% kiesik a támogatási rendszerből. Ugyanakkor a rászorultsági elv csorbát szenved, hiszen az új rendszer is a vezetékes gázfogyasztáshoz köti a támogatásokat, tehát a vezetékes gázzal nem rendelkező továbbra is kiesnek a rendszerből. A kompromisszum az adott politikai-társadalmi helyzetben talán méltányolható, de hosszabb távon szükségszerű hogy a gazságilag irracionális és szociális igazságtalanságokat hordozó ilyen típusú támogatási rendszer megszűnjön és előbb utóbb a már létező és működő szociális rendszer szerves részévé váljon.
Kétségtelenül a most nyilvánosságra került gáztámogatási rendszer az említett alapvetéseken túl vitatható elemeket és számos bizonytalanságokat hordoz. Az alapvető bizonytalanság a fogyasztási egységre jutó jövedelmek valós megállapításában van. Az önbevallás is inkább a jelentős adminisztrációs igény elkerülése miatt vállalható, mintsem az előlegzett bizalom okán. Valószínű ugyanis, hogy a fekete-szürke gazdaságból élők az előlegzett bizalom okán nem fognak megváltozni és az APEH által sem ismert és elérhető információkat nem fogják az adatszolgáltatásában felfedni.
Sajnos a vezetékes gázhoz kapcsolódó költségvetési támogatás végleges megszüntetése és a támogatásoknak a szociális háló részeként történő szétosztása a bizonytalanságot csak csökkentené. Mindezekkel együtt is, az eddigi támogatási rendszer átalakításánál nem halasztható a törekvések iránya a szigorúbb ellenőrzés, a menet közbeni finomítás és végül a szociális háló feltételrendszerének és gyakorlati működésének olyan kidolgozása, amely a gáztámogatással megnövelt szociális keretet méltányosabban és a társadalom nagyobb elégedettségére juttatja el a rászorulókhoz.