A rezsipolitika kérdőjelei

november 18, 2015 — gkienergia

Nem hivatalos információk szerint a kormányzat boszorka konyhájában keresik a megfelelő választ a legutóbbi választások legfőbb csodafegyvereként bevetett rezsipolitika EU által megkívánt korrekciójához. Normális körülmények között ez nem igazán okozhat komolyabb fejtörést, hiszen pontosan megjelölték azokat a költségtételeket, amelyeket a rezsipolitikához kreált árszabályozásnál változtatni-módosítani kell. Miután az előírt változtatás az árképletben nem figyelembe vett, valós költségeket negligált, az EU-normák teljesítése – változatlan gazdálkodási környezetet feltételezve – pontosan nehezen meghatározható, de jelentősnek mondható költség- és áremelkedést feltételez. (Szerencse, hogy az energiaárak drámai csökkenése a probléma súlyosságát enyhíti.)

Csúfos politikai kudarc lenne azonban, hogy alig 2 évvel a nagy vívmányként és a nem ortodox gazdaságpolitika gyermekeként megszületett rezsicsökkentést szép csendben részben vagy egészében vissza kellene csinálni. Annál is nehezebb erre vállalkozni, mert azóta is a rezsipolitika vívmányainak megvédése, sőt az üzleti szférára is kiterjesztett további folytatása, mint politikai jelszó a mindennapi kormányzati kommunikáció szerves és eleven része. Az EU változtatásra megjelölt tételei a szakma számára egyértelműen világos, de a szélesebb közvélemény számára egyáltalán nem az, hogy a lakossági gáz és villamos energia árainak politikai indíttatású mintegy 25%-os csökkentése valójában a tényleges gazdasági feltételek megerőszakolása, a normális piaci működéssel ellentétes és olyan politikai ajándék, amely a kedvező fogadtatás ellenére is hosszabb távon éppen az érintettek érdekeit sérti leginkább.

Az EU által előírt változtatás miatti áremelés azért is tűnik politikailag vállalhatatlannak, mert a közvélemény is érzékelheti, hogy az elmúlt 1,5 évben az energiaszolgáltatások költségében meghatározó szerepet játszó energiahordozók világpiaci árai több mint megfeleződtek. A rendelkezésünkre álló EU-statisztikák szerint például az EU-átlagában a lakossági gázárak az utóbbi 1,5 évben 8-10%-kal estek, országonként a változás, de a kiinduló árszint is meglehetősen különböző. Miután a rezsipolitika nálunk megelőzte a későbbi világpiaci árcsökkenést, ebben az időszakban a hazai gázárak lényegében változatlanok maradtak. A nagy politikai teljesítménynek értékelt hazai rezsipolitika eredményeit nem tanulság nélküli összevetni a piaci működést fenntartó hazai üzemanyagpiac áralakulásával. A reálisabb összevetés miatt itt csak a hazai lakossági gázárak és a benzin fogyasztói árának változásaira utalok. A rezsipolitika kényszere a hazai lakossági gázárakat, mintegy 25%-kal mérsékelte, ugyanebben az időszakban a benzin fogyasztói ára ennél valamivel nagyobb mértékben 27-28%-kal csökkent. Ha figyelembe vesszük, hogy a benzin árának csökkenését torzítja a mintegy 120 Ft/liter körüli fix jövedelmi adó, akkor nálunk a piaci erők hatására a benzin ára közel 30%-kal lett kisebb, mint korábban. A nagyjából ugyanazon globális hatásoknak kitett hazai gáz- és benzinárak a piaci folyamatok által mozgatott benzin esetében jobban követte a globális változásokat, mint a politikai akarattal csökkentett gázár. Megjegyzendő: 2013 és 2015 szeptembere között a benzin ára nálunk csökkent legnagyobb mértékben az EU-28-ak között.

Az EU statisztika szerint a jelenlegi hazai lakossági gázár durván fele az EU-átlagnak és csak a többé-kevésbé önellátó Romániában alacsonyabbak a gázárak, mint nálunk. Valószínűleg a nem ortodox gazdaságpolitikai megközelítésre van szükség ennek a képtelen helyzetnek a megértéséhez. Különös tekintettel arra, hogy a gázbeszerzés importárai nálunk inkább magasabbak, a forint-dollár árfolyam pedig a szomszédos országok valutájánál erőteljesebben értékelődött le, az import aránya pedig az EU-átlagnak megfelelő.

Nem lehet kétséges, hogy az illetékesek határtalan kreativitása megtalálja az EU-követelmények formai teljesítéséhez szükséges megoldásokat anélkül, hogy az árakat változtatni kellene. De az is borítékolható, hogy a megszületendő „megoldás” tovább kuszálja az eddig is nehezen átlátható gazdasági viszonyokat és egyre inkább a valós gazdasági viszonyoktól eltéríti a gazdaság egyik fontos, mind a termelés, mind a fogyasztás valamennyi elemeit érintő energiaszektor gazdálkodási követelményeit. A racionális gazdálkodás kiiktatása az energiaszektorból egyrészt torzult, a hazai adottságoknak nem megfelelő struktúrákat hoz létre, másrészt a meglévő súlyos versenyképességi hátrányokat erőteljesebben növelheti. Az állami tulajdonlás kiterjesztését, a nonprofit jellegű gazdálkodás kierőszakolását is figyelembe véve a szektor kilátásai nem éppen reménykeltőek.

Világgazdaság 2015. november 18.