Cégmódosítás egyszerűen és kedvezően
A családi vállalkozásunk már hosszú évek óta működik és növekszik szépen, aminek talán az a kulcsa, hogy szenvedéllyel és őszinte meggyőződéssel foglalkozunk a megújuló energiaforrások mindennapokba integrálásával. Szerintem ez egy nagyon fontos téma a fenntarthatóság jegyében, hiszen azt szeretném, hogy az unokáim is boldogan és gondtalanul élhessenek még ezen a bolygón. A szolgáltatási körünk egy ideje már fixálódott, azonban a közelmúltban úgy alakult az élet, hogy székhelyet kellett változtatnunk. Eddig is csak béreltünk és most felmondták a szerződésünk, úgyhogy úgy szolgáltató után kellett néznem.
Így találtam meg a topcegalapitas.eu-t, akik foglalkoznak székhelyszolgáltatással és ráadásul a cégmódosítás is elintézhető náluk. Az ugyanis, hogy megváltozik a székhely érthető okokból elég komoly dokumentációt von maga után. A topcegalapitas.eu-nál az egyszerűség és érthetőség kedvéért mindent egyértelműen leírnak, mi számít alapszíntű változtatásnak és mi az, ami már komolyabb munkát igényel. Ennek megfelelően nem volt nehéz megtalálni a honlapon, hogy a székhely megváltoztatása csak egy egyszerűbb folyamat, ennek köszönhetően pedig az olcsóbb kategóriába esik.
Egyébként többféle szolgáltatásból tud választani a megrendelő annak megfelelően, hogy mire van szüksége. A legegyszerűbb csomag az, ami nekem is kell, ami olyan cégmódosítást tesz lehetővé, amiben csak alapszintű változtatások vannak. Így például meg lehet változtatni a cég nevét, a székhelyet / telephelyet, akár az ügyvezető személyét is, vagy az ügyvezető és a tagok bármilyen adatait, hozzá lehet adni tevékenységi köröket (meg persze el is lehet venni), de akár bármilyen jogi, vagy könyvvizsgálói változások történnek, ez a csomag annak hivatalos módosítására is alkalmas. Az egyszeri díj, ami fizetendő mindezért 17 900 Ft + ÁFA, amiért cserébe lezajlik az ügyvéddel hitelesített cégmódosítás, egybekötve a szükséges konzultációval, aláírással és minden szükséges tanácsadással. Természetesen a jogi képviselet a cégbíróság előtt, valamint az aláírásminták (szükség esetén) itt is az árban foglaltak. Szerencsére nekem nincs szükségem nagyon változtatásra, ezért meg is úsztuk volna ennyivel a dolgot – ha nem lenne szükség székhelyszolgáltatásra is, de mindent csak szépen sorjában.
Mint már korábban említettem, mást is lehet náluk intézni – nem csak egyszerű módosítást. Ha például valamilyen üzletrész átruházására van szükség, vagy akár tagok cseréjére, ki-beléptetésére, akkor jobban zsebbe kell nyúlni, mert ezek több munkával járnak. A szolgáltatás végeredményében ugyanaz, hiszen megkapjuk a végén a szükséges dokumentumokat a cégmódosításról, csak a munka jellegéből és mennyiségéből adódóan ez egy kicsit többe kerül, egészen pontosan 29 900 Ft + ÁFA az ára.
Amire pedig nekem szükségem volt, az nem csupán maga a cégmódosítás, hanem hozzá kapcsolódóan még új székhely is, mivel alapvetően ezért kell egyáltalán a módosítást is elintézni. Szóval ezért örülök, hogy rátaláltam a topcegalapitas.eu-ra, mert ők mindkettőben a segítségemre voltak. 29 900 Ft + ÁFA fejében sikerült tőlük egy új, budapesti székhelyet bérelni, méghozzá 6 + 1 hónapra. Ezzel együtt pedig maga a cégmódosítás ingyen volt (nem volt plusz ügyvédi költség). Amivel viszont minden esetben számolni kell, az az illeték és a közzétételi díj, ez teljesen független a cégtől sajnos, ilyen ez a bürokrácia, fizetni kell azért, hogy aztán fizethessem még az IPA-t is… Az illeték esetében 15 000 forintot kellett kipengetni, a közzétételi díj pedig 3000 forint volt, mindkettő egyszeri összeg.
Maga a módosítás folyamata gyorsan és gördülékenyen ment, tehát én maximálisan elégedett vagyok a vásárolt szolgáltatással. Az pedig már csak külön szuper, hogy így igénybe vehetjük a Parlamentre és Dunára néző, panorámás irodát tárgyalóként. Nem is olyan rossz egy ilyen környezetben egyeztetni a nagyobb tendereket illetően…