Újult erővel

Mindig is érdekelt a fenntarthatóság és minden, ami ehhez kapcsolódó terület, hiszen sajnos egy pusztuló Föld bolygón élünk, így mindent meg kell tennünk, hogy megmentsük azt és hogy a lehető legélhetőbbé tegyük. Éppen ezért gondoltam arra, hogy megújuló energiával szeretnék foglalkozni, “amikor nagy leszek”.

Ennek is eljött az ideje, miután már annyi cégnél dolgoztam, úgy döntöttem, megalapítom a saját cégemet, kapcsolódó területen.

Elkezdtem kutakodni online, hogy mit és hogyan is kellene csinálnom, vagy egyáltalán milyen társasági formát válasszak hozzá, és találtam egy fantasztikus oldalt, ami annyi segítséget nyújtott nekem a cég alapítással kapcsolatban, mint ezidáig senki és semmi más. Ez pedig a grossoffice.hu.

bt alapítása

A grossoffice.hu egyébként egy székhelyszolgáltató társaság (is), ami szintén egy nagyon fontos dolog ahhoz, hogy céget alapíthassunk – így a későbbiekben, ha végre tényleg belevágok, akkor biztosan őket választom majd székhelyszolgáltatómnak, hiszen jó áron dolgoznak, korrekt ajánlataik vannak, ráadásul az iparűzési adó mentes Újlengyelben is foglalkoznak székhelyszolgáltatás biztosításával.

A grossoffice.hu oldalán olvashatunk többek között a tíz leggyakoribb hibáról a cég alapítással kapcsolatban (ezt így szemléltetés végett írom), választ kapunk a témában gyakran ismételt kérdésekre, és cikkeket is találunk, amelyek olyan fontos információkat rejtenek magukban, mint például hogy milyen vállalkozási formák vannak, és melyiket mikor érdemes választani, stb.

A kft alapításról és a cégmódosításról egy külön fület is találunk az oldalon, ahol szintén nagyon sok hasznos információhoz juthatunk, például megtudjuk, hogy milyen költségekkel jár a kft alapítás, mi a menete, mik a pontokba szedett feltételei és ezek hogyan változtak azok mostanában… Hogy mi a cégmódosítás menete, mi az idei határidő, és még nagyon sok mást is megtudhatunk, ha figyelmesen végigböngésszük az oldalt.

A grossoffice.hu tehát nekem hatalmas segítséget jelentett ahhoz, hogy végül is a bt alapítása mellett tegyem le a voksom, így mindenkinek szeretettel ajánlom, hogy ha cégalapítás előtt vagytok, akkor mindenképpen látogassatok el az oldalukra!